A Nagy-Britannia távozása után bennmaradó tagországok továbbra is elkötelezettek az Európai Unió egységének megőrzése mellett – hangsúlyozta péntek reggel Donald Tusk, az uniós állam- és kormányfőket tömörítő Európai Tanács elnöke, miután telefonon beszélt a tagállamok, illetve az uniós intézmények vezetőivel.

Brüsszeli sajtótájékoztatóján Donald Tusk elmondta, az európai uniós állam-, illetve kormányfők jövő heti csúcstalálkozójának alkalmából sort fognak keríteni a bennmaradó "huszonhetek" informális tanácskozására is.

A tanács elnöke javasolta, hogy az uniós vezetők kezdjenek el gondolkodni a kontinens jövőjéről.

Tusk szerint az uniós tagságról kiírt brit népszavazás végeredménye beláthatatlan politikai következményekkel jár. Mint mondta, ez drámai pillanat, különösen Nagy-Britannia számára.

Leszögezte, hogy bár más eredményre számítottak, az Európai Unió felkészült erre a "negatív forgatókönyvre" is.

Az Európai Tanács elnöke biztosított afelől, hogy nem alakul ki jogi vákuum addig sem, amíg hivatalosan le nem zárul Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból. Mint mondta, a kiválási tárgyalások végéig nem szűnnek meg a szerződéses kötelezettségek a szigetországra vonatkozóan.

"Ami nem öl meg, az erősebbé tesz" – hangoztatta végezetül Tusk, aki szerint az utóbbiak voltak az unió fennállásának legnehezebb évei.

Mark Rutte, az unió soros elnökségét jelenleg betöltő Hollandia kormányfője később "csalódást keltőnek" nevezte a brit referendum kimenetelét. A miniszterelnök írásos közleményében arra figyelmeztetett, hogy a stabilitás fenntartása érdekében "higgadtan, lépésről lépésre kell megoldást találni".

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

jancsipapa
"-A Nagy-Britannia távozása után bennmaradó tagországok továbbra is elkötelezettek az Európai Unió egységének megőrzése mellett – hangsúlyozta péntek reggel Donald Tusk, az uniós állam- és kormányfőket tömörítő Európai Tanács elnöke, miután telefonon beszélt a tagállamok, illetve az uniós intézmények vezetőivel.-"--- Pedig inkább azt kellett volna hangsúlyoznia ,hogy megvizsgálják ,értékelik ,mi -milyen hibák ,téves döntések -vezetett oda ,hogy egy közösség meghatározó tagja kilép a csapatból
sokanvagyunk
Fogalmazott volna úgy, a bent maradó tagállamok vezetői - még a briteké is az volt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.