Brüsszel bevándorlási politikája veszélybe sodorja Európa egységét, ezért azzal véglegesen le kell számolni – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a négy visegrádi ország, valamint Németország és Franciaország diplomáciai vezetőinek hétfői prágai tanácskozása után az MTI-nek.

Magyarország a brit EU-tagság feladását eredményező múlt csütörtöki brit népszavazás után kialakult helyzetben öt fő teendőt és négy fontos tanulságot lát – tette hozzá a külügyminiszter.

Szijjártó Péter utóbbiak között említette "talán a legfontosabb tanulságként", hogy

"le kell végre számolni Brüsszel bevándorlási politikájával".

"Brüsszel bevándorlási politikája egyértelműen veszélybe sodorja az európai egységet, tehát Brüsszel bevándorlási politikájával végleg le kell számolni" – hangsúlyozta.

A további tanulságok közül Szijjártó Péter szerint az egyik az, hogy "nem lehet úgy európai politikát folytatni, hogy figyelmen kívül hagyják az európai emberek véleményét", míg a másik, hogy az európai emberek maguk akarnak dönteni a sorsukról, életükről.

"A brit népszavazás világosan megmutatta, hogy az európai emberek nem hajlandóak elfogadni, hogy valahol Brüsszelben, zárt körben, zárt ajtók mögött döntsenek az európai bürokraták arról, hogy hogyan fog kinézni Európa jövője, például olyan fontos kérdésekben, mint hogy kivel kell majd az európai embereknek együtt élniük" – mutatott rá a miniszter. A negyedik következtetés pedig az, hogy "képmutatás helyett az őszinte politika kell Európában, a dolgokat nevükön kell nevezni, valós kérdésekre, valós válaszokat kell adni".

Az öt európai teendő között a miniszter elsőnek azt említette, hogy be kell fejezni a britek kritizálását, "mert a brit népnek joga van arra, hogy döntsön, milyen jövőt szán Nagy-Britanniának, s döntésüket tiszteletben kell tartani".

A második teendő, hogy észre kell venni: az EU második legerősebb gazdasága lépett ki szervezetből, s ezért nem a briteket kell felelősségre vonni, hanem azt kell megnézni, hogy min is kell változtatni Brüsszelben, az EU-ban.

A harmadik fontos teendő az, hogy be kell fejezni a hisztériát. A szerződések szerint kell eljárni, és a szabályok szerint egy tagország dolga bejelenteni kilépési szándékát. "Nem helyes a britek nyomás alá helyezése, nem helyes a britek sürgetése. A britek joga eldönteni, mikor jelentik be a kilépési szándékukat" – jegyezte meg Szijjártó Péter.

Negyedik teendőként kifejtette, hogy a kilépés nem bürokratikus eljárás, hanem politikai. "Számunkra sokkal fontosabb a tárgyalások tartalma és a tárgyalások végén elfogadandó eredmény, mint az, hogy a tárgyalások mikor fognak elkezdődni. Úgy gondoljuk, hogy amíg nem tudjuk, nem vagyunk azzal tisztában, hogy az európai uniós tagállamok valójában mit is akarnak majd elérni a kilépési tárgyalások végén, addig nem szabad sürgetni a tárgyalások megkezdését" – mondta a miniszter.

Ötödik pontként leszögezte, hogy

"nekünk magyaroknak, a közép-európaiaknak nagyon komoly érdekeink lesznek a tárgyalások során, amelyeket érvényesíteni szeretnénk",

s azt akarjuk "hogy a magyar, a közép-európai álláspontok és érdekek is megjelenjenek a végső európai uniós tárgyalási mandátumban". Példaként említette: a közép-európai országokból több százezren dolgoznak Nagy-Britanniában, így egyáltalán nem mindegy, hogy milyen megállapodásra tudnak jutni a felek, illetve hogy milyen szabályozás vonatkozik ezekre a közép-európai állampolgárokra. Szijjártó Péter elmondta, hogy az EU "járatlan úton jár, tekintettel arra, hogy még soha nem került sor kilépésre, illetve kilépési tárgyalásokra, ezért a keretek meglehetősen bizonytalanok". Szerinte rendkívül fontos, hogy minél több konzultációra kerüljön sor tagállami körben, s Magyarország ezért üdvözölte a csehek által összehívott prágai tanácskozást, egyeztetést is.

28 hozzászólásarrow_drop_down_circle

solidedge
Brüsszelnek is nagy álma a magyarok őszinte politizálása. Türelmetlenül várják.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
keresztapa
@bundi: Te sohasem fogsz tanulni, félhülyeséged ebben meggátol!
Jozefina
Szerencsétlen csúcsosfejű vajon ő tudja, hogy mi az öszinte beszéd, mert még hasonlót sem hallottam tőle!!!
Szókrakész
"A további tanulságok közül Szijjártó Péter szerint az egyik az, hogy "nem lehet úgy európai politikát folytatni, hogy figyelmen kívül hagyják az európai emberek véleményét", míg a másik, hogy az európai emberek maguk akarnak dönteni a sorsukról, életükről."

Bezzeg az UFOkét figyelembe veszi Juncker!!!
Velük leül tárgyalni!!!

www.mirror.co.uk/news/weird-news/jean-...

Vagy

www.youtube.com/watch?v=x5JoQT7XhW0...
Toby
Igeeeeeen! És le kell számolni a potyazsé ideöntésével is, a feltshoothy gyökeret a bűntársai kötnék fel, ha nem érkezne a potya infúzió Brüsszelből, de így is megfelelne!
Peller Anikó
Szily ártó őszinte politizálásra hívta Brüsszelet mert ő szinte őszinte, de egy fehér hajú ősz inte ne tedded mekegésed röhögésem trágyává.

@sokrakész: nem gondolom, hogy úgy értette, talán valami allegória lehetett de a videó igencsak jól sikerült. :)
bundi
@keresztapa: ami rád méginkább igaz...naszóval ki is az a brüsszel?...akit meg kell gátolnotok?...mert amiről írnak az a 28 uniós tagállam vezetőinek közös megállapodása...köztük orbáné is...tehát...akkor most nektek a 28n uniós tagállam vezetőivel van bajotok?...köztük orbánal is?
de leginkább az a szórakoztató, hogy miután ezt közöltem veled...ilyesmiket írtál csak...
"Sajnálom, hogy neked a kalitkás papagáj szerepe jutott"
utána
"A tudás hatalom!""
majd
"e sohasem fogsz tanulni, félhülyeséged ebben meggátol!"
lényegében semmit nem cáfolsz, semmire nem mondod hogy hamis, vagy félinfo...
ami inkább arra enged következtetni, hogy valamely kormányközeli sajtótermék szellemileg alultáplált bértollnoka lehetsz?...aki lényegében csak a képébe tolt nyomtatványból képes valamit beemelni...és ha kiesik a szerepéből, jön a jópofa beszúrások kézikönyve...mindenféle kreativitás, önállóság nélkül...
mondd te is ilyen ruszkibérenc vagy aki mogyoróért adod el a hazádat?...
index.hu/belfold/2016/07/13/riaszto_mennyi_orosz_alhirt_es_konteot_terejszt_a_magyar_kormanyparti_media/

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.