Ha a népet arra kérik, hogy mondjon véleményt, és a nép véleményt mond, akkor a döntést nem lehet semmibe venni, a Brexitből nincs kiút, "no exit from Brexit" – jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke Brüsszelben, az unió állam- és kormányfőinek kétnapos csúcstalálkozója előtt.

Az uniós parlament elnöke kifejtette, az uniónak nincs kötelező érvényű szabályozása és eszköze arra, hogy a kikényszerítse az európai unióból való brit kilépést a múlt heti népszavazás eredménye szerint. Személy szerint sajnálja, hogy ez lett a népszavazás eredménye, de tiszteletben tartja a brit polgárok döntését – tette hozzá. Az uniós tagság szabad választáson alapul. Aki nem akar maradni, azt el kell engedni, de tegye meg a lehető leghamarabb.

"A kilépés kilépést jelent" – hangsúlyozta.

Schulz sajnálatát fejezte ki, hogy a szavazás eredménye szakadást és eltávolodást eredményez. "Ezt a szakadást nagyon komolyan kell venni" – fogalmazott, hozzátéve: a kilépési tárgyalások során nem szabad megfeledkezni azokról, akik családjuk, munkájuk, jövőjük érdekében az Európa szívében maradás mellett tették le voksukat.

A brit referendum eredményének bejelentésével és a kilépési tárgyalások megkezdésével kapcsolatban újságírói kérdésre elmondta: Londonnak néhány hétnyi időre szüksége lehet a népszavazás eredményének kiértékelésére és a menetrend felállítására.

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
verőce21
@Szókrakész: (22:08) Anélkül, hogy vitatnám a felvetéseidet, csak az Unióról beszélek. Hosszan lehetne elemezgetni a gazdasági következményeit(és még fogjuk is), a világháború sokkja akkora volt, hogy a fejlett világ megállapodások egész sorával biztosította, hogy hasonló soha ne történhessen meg. Túl nagy ára lenne.

A britek kiléptek, majd megeszik amit főztek. Vagy kilépnek a skótok GB-ből vagy nem. A dominó elindult. Úgyis az USA európai kirendeltsége volt. Elindultak egy önálló úton...
Az EU ebből még jól is kijöhet. Csak jó lenne egy rugalmasabb, gyorsabb, kisebb vízfejjel rendelkező, életképesebb EU-t megvalósítani. A kezdőpofont megkapták az illetékesek.
Jó lenne elkerülni, hogy egy belpolitikai vita, néhány debil politikus még egyszer kiléptessen egy országot.
Ha erre nincs kemény válasz, akkor széthullik az EU.
fekete
Shulc beszel! Nincs kiut stb... Erdekes ha a multadott veszuk Shulc urasag akor neked regen
mar bortonbe kellene,hogy ulj.Te meg itt vigadozol az EU e'le'n!
wagabund
nekem az jön le a nyilazkozatokból, hogy a zunijó vezetése kimondottan örül a szavazás eredményének, és azon van, nehogy véletlenül valami fondorlattal visszacsinálják a kiklépést...

csak azt nem értem, hogy a zunijó alkalmatlan vezetőinek ez miért is jó?
karma1
Erdekes, hogy ehhez a cikkhez - tisztelet a kivetelnek - csak fide$$-esek szoltak hozza. pontosan azok, akik annakidejen Magyarorszagon is elfogadtak a kisebbseg velemenyet, ami a valasztasi torvenyek megvaltoztatasaval furmanyosan kihozhatta a parlamenti tobbseget... Akkor a magyaroknak is csak egy toredek resze ment el szavazni, - ma ugyanez a szeles nepreteg adja a ketkedoket, szkeptikusokat, nem politizalokat - kizarolag ezert van meg a fide$$ hatalmon - no es azert, mert gyorsan torvenybe is vestek a valasztasi keruletek megvaltoztatasat, na es persze felmillio kettos roman, karpataljai, ukran is beleszolhat ma levelileg a valasztasokba.
Sehol a vilagon nem fordulhat elo ilyen - nalunk megcsinaltak, a nep bekajolta .
Jelenleg a fide$$ folyamatosan veszit a nepszerusegebol, amit KSH Median, Szazadveg es meg egy csomo kocos , fidesz-kozeli statisztikus probal kozmetikazni 1000-es felmeresekkel. ami kozel sem adja az IGAZI valasztoi velemenyt, de jol mutat az "emelkedo" tendencia a fide$$ nepszeruseget tekintve.
Ugyanez tortent a Brexitnel is: a valasztopolgarok 65 %-anak az 52 %-a akart kilepni, ami 30 % korul jelzi csupan a nepakaratot, csak efolott mindenki elsiklik. 30 % pedig NEM az egesz nemzet akarata, meg Angliaban semHa viszont a demokraciat es az ilyen donteseket komolyan vesszuk, akkor viszont mielobb huzzon el Anglia a kozosbol, es hagyja elni a tobbi 27 allamot! Schulz errol beszelt, Cameron pedig a tory-k pecsenyejet akarja sutogetni, belso politikai erdekek miatt akarja megvarni az idiota Boris miniszterelnokke valo oszi kinevezeset.
Bringás
Schulz!
Neked a börtönből nem lesz kiút!
Peller Anikó
@wagabund: talán valamiféle presztizs, olyasvalami választóknak szóló ugatás ami nálunk sem ismeretlen. Miért lennének ezek a kis molyfingek olyan sokkal különbek? Na lyó, kicsivel különbek csak ők nagyobb tétben játszanak, bizonyára nekik is megvan a habonyuk.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.