Nem lenne jó, ha a Brexit témája uralná a következő hónapokban az Európai Unió napirendjét – állapította meg egybehangzóan a cseh és a szlovák miniszterelnök, Bohuslav Sobotka és Robert Fico vasárnap a cseh közszolgálati televízió vitaműsorában. Egyetértettek abban is, hogy a jövőben vonzóbbá, emberközelibbé kell tenni az EU működését.

Az európai napirendet nem annak kellene uralnia, hogy Nagy-Britannia kilép az unióból (Brexit) – jelentette ki Robert Fico azzal összefüggésben, hogy július elsejétől Szlovákia tölti be az Európai Unió soros elnöki tisztségét.

"Ez egyike az eseményeknek, nem tragédia, de valóság" – tette hozzá.

Bohuslav Sobotka úgy vélte, hogy "a Brexit idővel kevésbé fontossá válik", és az uniós tagállamoknak olyan témákra kell összpontosítaniuk figyelmüket, amelyekben az állampolgárok "pozitív változásokat" várnak.

"Az Európai Bizottság például figyelmesebben hallgathatná meg a tagállamok hangját, és kevésbé felügyelhetné őket" – tette hozzá a cseh politikus. Megjegyezte: hasznos lenne, ha a tagállamok nagyobb szabadságot kaphatnának a kohéziós támogatások felhasználásában.

A brit népszavazás eredményét mindkét politikus szerint nagyban az befolyásolta, hogy a szigetország láthatóan nem volt felkészülve nagyszámú kelet-európai bevándorlók befogadására, ami súlyos gondokat okozott. A cseh kormányfő emlékeztetett: Nagy-Britannia az EU 2004-es bővítése után azonnal megnyitotta munkaerőpiacát az új tagállamok előtt, míg mások, mint Németország vagy Ausztria, csak fokozatosan.

"Bár mi ezt akkor bíráltuk, ma úgy tűnik, hogy a német és az osztrák hozzáállás okosabb volt" – jegyezte meg Sobotka.

Robert Fico elmondta, hogy az EU-tagállamok állam- és kormányfőinek szeptember 16-ra Pozsonyba összehívott tanácskozása lesz a szlovák elnökség legfontosabb rendezvénye, amelynek fő témája az EU jövőjének megvitatása

"A jövőt illetően kompromisszumokra van szükség" – hangsúlyozta a szlovák kormányfő, és óvott az elhamarkodott intézményi változásoktól.

Kifejtette: az EU-ban jelenleg három vélemény, három országcsoport mutatható ki, amelyek közül az egyik semmit sem változtatna a szervezet működésén, a másik az alapszerződéseket is módosítaná, míg a harmadik középen elhelyezkedő csoport az, amelyik szerint változásokra van szükség, de óvatosan és értelmesen. Fico a visegrádi országokat – amelyek sokszor pragmatikusabbak és racionálisabbak mint a többiek – a középső csoportba sorolta. Arra a kérdésre, milyen az egyes csoportok súlya az unión belül, a szlovák miniszterelnök nem kívánt válaszolni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.