Élesen bírálta Soros György magyar származású amerikai milliárdos üzletembert és Andrew Schapirót, az Egyesült Államok prágai nagykövetét Milos Zeman cseh államfő.

"Ha Soros György azt mondaná, hogy a Föld a Nap körül forog, nem lenne okom rá, hogy ne értsek vele egyet. Tevékenysége néhány téren azonban legalábbis gyanús, és feltűnően hasonlít a belügyekbe való beavatkozáshoz" – jelentette ki Milos Zeman abban az interjúban, amelyet vasárnap délután hozott nyilvánosságra a Parlamentní Listy cseh internetes hírportál.

"Bár az úgynevezett színes forradalmak megszervezése bizonyos országokban érdekes kedvtelés, de az érintett országoknak ez több kárt okoz, mint amennyi hasznot hajt" – fejtette ki a cseh elnök.

"Nézzék meg, hogy mi lett Ukrajnával a Majdan után, és ilyen Majdanok voltak előkészítve, illetve szerveződnek most számos országban, talán a Cseh Köztársaság esetében is" – szögezte le Milos Zeman az interjúban. Megjegyezte, hogy az úgynevezett színes forradalmakat többnyire külföldi stábok szervezték.

Soros Györgyön kívül Andrew Schapirót, az Egyesült Államok prágai nagykövetét is bírálta Milos Zeman. Úgy vélte, hogy az amerikai nagykövet korrupció elleni harca álságos, hiteltelen. Zeman rámutatott: Schapiro azért kapott diplomáciai posztot, mert az elnökválasztási kampány során Barack Obamát támogatta.

"A szponzorálást önmagában nem tekintjük korrupciónak, de korrupciónak minősíthetjük azt, ha a támogató nagyköveti poszttal van megjutalmazva. Ennek alapján feltehető, hogy Schapiro úr is belekeveredett egyfajta korrupcióba, és harca a csehországi korrupció ellen bizonyos értelemben hamis" – mutatott rá a cseh államfő, aki már többször nyílt vitába keveredett az amerikai diplomatával. Ennek következtében Milos Zeman már korábban kijelentette, hogy hivatalának ajtaja zárva van az amerikai diplomata előtt.

Milos Zeman most úgy fogalmazott: amíg Andrew Schapiro az amerikai nagykövet Prágában, nem várható a cseh-amerikai kapcsolatok javulása.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Szókrakész
Ébredeznek.

Végre kezd múlni az altató hatása.
fekete
Igy van Mr: Zeman.Es az egesz Kelett NATO-tag is lett. Majd haboruzhatnak olyanokert,mint
Soros Gyorgy.Meg kell csak nezni,hogy mi folyik most az elnok valasztaskor. Butak,mint a kocsirud,le hulyezik egymast stb. Ezek utan mit var toluk K Europa?
vadnarancs
Eddig azt sem tudtad, hogy léteznek ezek az emberek a világon. Most meg keresztcsontig nyalsz nekik, ajnározod őket. Utálom az ilyen gusztustalan simuló valamiket!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.