A szerb rendőrség a hadsereggel közösen védi majd az ország határait a főként Afganisztánból és Pakisztánból érkező illegális migránsoktól, és még intenzívebben lépnek fel az embercsempészek ellen – jelentette be szombati sajtótájékoztatóján Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök.

A szerb kormányfő a török puccskísérlettel kapcsolatosan hívta össze a biztonsági szolgálatok koordinációjáért felelős testületet, az ülésen viszont a legnagyobb figyelmet a migránsválság kapta. A résztvevők megállapították, hogy ez jelenti a legnagyobb kihívást és legnagyobb veszélyt Szerbia számára.

Szerbián az év eleje óta több mint 100 ezer, közel-keleti és afrikai migráns haladt át, annak ellenére, hogy március elején elvileg lezárult az úgynevezett balkáni útvonal. A bevándorlók mindannyian az Európai Unió országaiba tartottak. A szerb miniszterelnök aláhúzta: azoknak a menekülteknek, akik Szerbiában kérnek menedéket, minden segítséget meg fognak adni, az illegális belépések ellen viszont szigorúan lépnek fel.

A legtöbb migráns Bulgária felől érkezik Szerbiába – közölte Aleksandar Vucic. Hozzátette: a legtöbben Afganisztánból és Pakisztánból jönnek, és esélyük sincs arra, hogy átjussanak Magyarországra, vagy ott kapjanak menedéket. "Szerbia pedig nem akar a migránsok gyűjtőközpontjává válni" – szögezte le a kormányfő. Jelenleg mintegy 2700 regisztrált menekült tartózkodik Szerbiában.

Aleksandar Vucic felhívta a figyelmet arra, hogy a napokban beszélni fog Orbán Viktor magyar és Bojko Boriszov bolgár miniszterelnökkel a helyzet kezeléséről. "Segítséget várunk Magyarországtól és támogatást a macedón, valamint a bolgár határ védelmében" – magyarázta.

A migránsok valamivel több mint egy hét alatt torlódtak fel a szerb-magyar határon, azt követően, hogy Magyarország mélységi határőrizetet vezetett be. A röszkei és a tompai tranzitzónába naponta csak 30 embert engednek be, hogy átadja menedékjogi kérelmét.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

1magyar
Miért engedik be Szerbiába egyáltalán?
1magyar
Miért engedik be Szerbiába egyáltalán?
Equus
Szerbia vágyik az Unióba... tehetne is érte vmit...
wagabund
ezek csak most világosodtak meg? ugyan kérem...mi lehet a hirtelen feltámadt motiváció?..

eddig ideugatott mindenki, most meg?...
...és a szegény migráncsokkal mi lesz...főleg a jogaikkal? most nem számít?..
...csak amikor a magyarok gátolják az illegális áradatot?...

ide egy se jöjjön!
jancsipapa
Mi az ? Már nincs benne üzlet ? Vagy kisebb a haszon ,mint a kockázat ?
Jozefina
Szerbiát és a balkáni országokat sem lenne szabad az EU kapujáig sem engedni. Itt mindig a csete-paté, az egymás elleni viszálykodás volt a fő irányvonal és ma sem más. Balkán mindig is egy tűzfészek volt!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.