A Demokratikus Koalíció úgy látja, hogy Donald Trump megválasztása esetén destabilizálná Európát, ezért a párt szerint Magyarország számára sem mindegy, hogy kit választanak meg amerikai elnöknek.

A DK külügyi kabinetvezetője hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy Magyarország csak veszthet azzal, ha Európa gyengül, a DK pedig "nem kér" a republikánus jelöltből. Ara- Kovács Attila úgy fogalmazott, azt nem lepte meg őket, hogy eközben viszont "Orbán Viktor coming outja Trumppal kapcsolatban megtörtént Tusnádfürdőn". A magyar miniszterelnök legutóbbi washingtoni útja óta ugyanis a Fidesz egyre több tagja próbálja azt közvetíteni a republikánus párt felé, hogy amit Donald Trump mond, azt Orbán Viktor már 15 éve mondja – folytatta.

A demokrata Hillary Clinton megválasztása

egy nagyobb tragédiával érne fel Orbán Viktor és a Fidesz számára

- jelentette ki. Hozzátette, hogy a demokrata elnökjelölt 2011-ben külügyminiszterként már küldött egy levelet a kormányfőnek, amelyben 12 pontban foglalta össze, hogy mit nem helyeselnek a Fidesz politikájában. Azt is kiemelte, hogy másfél évvel később Eleni Tsakopoulos Kounalakis, akkori amerikai nagykövet pedig egy szóbeli jegyzéket adott át.

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Csodálkozó
Majd megkérdik amúgy legényesen: ki a fffülem az a Hillary Clinton?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
DND
szerintem 12 pont nem lenne eleg az amerikai "demokratizmus" kritizalasara..
Csodálkozó
@kakaósbögre: Ha Mrs. Clinton személyes ellenszenvet érez orbánc iránt, az analóg a te érzéseddel, amit a konyhádon átnyargaló csótány generál benned.
Hogy ki mikor és mit fog szopni, légy óvatos: lehet, hogy Viksid túltesz majd az éhes borjún.
namihami
@szmeagol: Főbb vonalaiban:IGEN.
@justhpeter: Nem kellett tanulmány. Elég a híreket látni és hallani.
Mindkettőtöknek: Hiszen a vérükben van és a mentalitásuk alapja. És az ilyen hülyék, mint mi, ráadásul még némán (ez itt nulla) tűrjük. Én is, sajnos. Ergo: megérdemeljük, hiszen mi magunk megyünk házhoz és állunk sorba a lóf@szért.
WF
Gyurcsány "mindenkinélokosabbvagyok" Feri biztosan tudja. De ha Trump Európát destabilizálja, akkor a lökött Clinton tyúk az egész világot. Isten őrizzen minket egy újabb demokrata győzelemtől novemberben.
WF
@Szeparepa2: Lehet, hogy Orbán Trumpnak gazsulál, de közben a baloldal üdvöskéje - Fletó - a meleglobbinál és a német nagytőkénél lafatyol. Akkor már inkább Trump... Ez a mai magyar baloldal egy nagy nulla, ezért tud Orbán bármit megcsinálni az országban.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.