Németországban a lakosság többsége felmondaná a menekültválság közös kezeléséről kötött EU-Törökország megállapodást – mutatta ki egy vasárnap ismertetett felmérés.

A Bild am Sonntag című lap megbízásából készített kutatás alapján a németek 52 százaléka felmondaná a megállapodást, és 69 százalék úgy véli, az EU-nak le kell állítania Törökország pénzügyi támogatását és inkább Görögországot kellene segítenie, hogy jobban helyt álljon a menekültválságban.

A németek 66 százaléka a török uniós csatlakozási tárgyalásokat is felfüggesztené az Emnid közvélemény-kutató intézet által 502 ember megkérdezésével augusztus 4-én készített felmérés szerint.

A Bild am Sonntag szerint a német lakosság többsége azért elutasító Törökországgal szemben, mert Recep Tayyip Erdogan török államfő a júliusi elbukott katonai puccskísérlet nyomán keményen lép fel a török ellenzékkel, a sajtóval és más bírálóival szemben.

A német kormány szerint az EU-Törökország megállapodás végrehajtásában nem keletkezett fennakadás a puccskísérlet miatt, a közös válságkezelő rendszer működik és nincs ok "B-terv" mérlegelésére. A berlini vezetés szerint az uniós csatlakozási tárgyalások megszakítására sincs szükség, viszont a halálbüntetés esetleges visszaállítása a tárgyalások felfüggesztéséhez vezetne, mert a halálbüntetés nem fér össze az európai értékekkel.

Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter a hét elején kijelentette, hogy ha az EU nem szünteti meg a vízumkötelezettséget, Törökország "arra kényszerül", hogy elálljon a menekültügyi megállapodástól. Aláhúzta, hogy az ankarai kormány konkrét menetrendet akar látni. "Ez jelentheti október elejét vagy közepét is – de a dátum lefektetését várjuk" – mondta.

A megállapodás szerint vissza kell küldeni a Törökországból a görög szigetekre március 20. óta érkezett, a görög hatóságok által elutasított menedékkérőket és a menedékjogi kérelem benyújtásától elzárkózó illegális határátlépőket. Uniós tagországok cserébe a tehermegosztás jegyében – egy egyelőre 72 ezer fős kontingens erejéig – legális úton átvesznek Törökországtól ugyanannyi szíriai menekültet, amennyit a görög szigetekről visszaszállítanak Törökországba.

A megállapodás arról is rendelkezik, hogy felgyorsítják a Törökországgal szembeni uniós vízumkötelezettség feloldásáról 2013-ban kezdett tárgyalásokat. Az eredeti tervek szerint júliusban vezették volna be a vízummentességet, de Ankara nem teljesítette az EU 72 feltételének mindegyikét.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

vonotok
Hát az már biztos nagy csapás lenne Európának, ha itt 70 millió muszlin sétálgatna ellenőrizetlenül.
Jozefina
Teljesen igazuk van a németeknek. Valószínűleg egy EU-s felmérés is azt támasztaná alá, hogy Törökországgal mindenféle kapcsolatot, de főleg az EU csatlakozási tárgyalásokat végleg le kellene zárni. Nem EU-kompatibilis ez a népség!!! Ráadásul erdogan most nagyon összeborult putyinnal éa ez Európára nézve nem előnyös, sőt igen veszélyes is lehet, főleg ha még EU-- belüli ország (Magyarország, ill. csak orbán) is nagy barátja mindkét diktátornak!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.