Elbontották az Oroszország Lengyelországgal szomszédos exklávéja, a Kalinyingrádi terület határán emelt drótkerítést – közölte a lengyel közszolgálati tévé hírcsatornája, a TVP Info csütörtök este, fél nappal azután, hogy a média széleskörűen az orosz kerítésépítéséről számolt be.

"Nem tudom, miért akarták ezt létesíteni" – nyilatkozott a TVP Infónak az eltűnt akadályról Jaroslaw Zielinski lengyel belügyminiszter-helyettes, rámutatva, hogy a sajtóban emlegetett "több szakaszon épülő kerítés" valójában nyolc faoszlop volt, amelyre szögesdrótot feszítettek ki.

A hírtelevízió szerint a szóban forgó kerítésszakasz az orosz-lengyel-litván hármashatárnál volt, az orosz-litván szakaszon létesített határzár meghosszabbításaként.

A lengyel határőrség beszámolójára hivatkozó csütörtöki sajtóértesülések szerint az orosz kerítésépítés azt követően kezdődött, hogy Lengyelország július 4-én felfüggesztette a kishatárfogalmat az orosz exklávéval közös határon. Oroszország válaszul maga is leállította a kishatárfogalmat.

Lengyelország a korlátozásokat a varsói NATO-csúcstalálkozó, valamint Ferenc pápa lengyelországi zarándoklata miatt rendelte el. Azonos intézkedések augusztus 2-ig a lengyel-ukrán határon is érvényben voltak, a schengeni övezethez tartozó szomszédos országok határán pedig abban az időben ideiglenes határellenőrzést vezettek be.

Míg a rendezvények végeztével a többi határszakaszon visszaállt a korábbi rend, a Kalinyingrádi területtel a felfüggesztett kishatárforgalmat eddig nem állították vissza, amit a lengyel belügyminisztérium biztonsági tényezőkkel indokolt.

Lengyelország 2012-ben kötött szerződést Oroszországgal a határövezetben élő lakosság vízum nélküli beutazását lehetővé tevő kishatárforgalomról. A Kalinyingrádi területtel közös lengyel határon vízummal továbbra is lehetséges a be- és kiutazás.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.