A németországi Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományban tartott törvényhozási választás eredménye csalódást keltő, és azt üzeni, hogy a Kereszténydemokrata Uniónak (CDU) vissza kell szereznie a választók bizalmát – mondta hétfőn Angela Merkel kancellár, a CDU elnöke.

A kínai Hangcsouban, a G20-csoport csúcstalálkozója után tartott tájékoztatóján Merkel hangsúlyozta, hogy a CDU és a koalíciós partner szociáldemokraták (SPD) jó munkát végeztek a tartományban, de a CDU nem tudta "learatni a munka gyümölcsét", mert a kampányra "rátelepedett" az országos politika, főleg a menekültkérdés.

A pártelnök-kancellár hangsúlyozta, hogy nagyon elégedetlen a CDU eredményével, amelyben "természetesen van szerepe a menekültpolitikának".

Most a választók bizalmának visszaszerzéséről kell gondolkodnia "mindenkinek, elsősorban nekem"

- mondta Angela Merkel.

A bizalmat csak akkor lehet visszaszerezni, ha "megmutatjuk, hogy megoldjuk a gondokat", méghozzá nemcsak a menekültügy, hanem a gazdaság és a társadalom területén is – tette hozzá.

Egyben jelezte, hogy

nem készül fordulatra a menekültpolitikában. Az utóbbi hónapokban hozott "alapvető döntések" helyesek voltak,

így indokolt volt az EU-Törökország megállapodás megkötése az "illegális migráció leállítása" és a Németországba érkező menedékkérők számának csökkentése céljából.

Ezt a munkát folytatni kell, a bizalom visszaszerzéséhez kulcsfontosságú lesz a védelemre nem szoruló menedékkérők hazatelepítése és a Németországban védelemre jogosult menekültek integrációja – emelte ki Angela Merkel

Peter Tauber, a CDU főtitkára Berlinben a párt elnökségének ülése után keserűnek nevezte a választási eredményt, és úgy vélte, jó ideig eltarthat, mire a menekültügyben tett intézkedések hatása mindenütt érezhető lesz, és visszaszerzik a pártnak hátat fordító választók bizalmát.

Angela Merkel lehetséges jövőbeni szerepével kapcsolatban Tauber hangsúlyozta, hogy a kancellár "sok válságból kivezette már az országot", és a CDU bázisa azzal számol, hogy ez továbbra is így lesz.

A főtitkár egyben kiállt az SPD-vel Mecklenburg-Elő-Pomerániában kezdett kormányzati együttműködés folytatása mellett.

A CDU bajor testvérpártja, a Keresztényszociális Unió (CSU) részéről ismét élesen bírálták Angela Merkelt. A párt egyik tekintélyes vezetője, Markus Söder bajor pénzügyminiszter a Bild című lap hétfői számában idézett nyilatkozatában kiemelte: a mecklenburg-elő-pomerániai választási eredménynek "fel kell ébresztenie" a CDU/CSU pártszövetséget.

Nem lehet tovább folytatni azt a politikát, amely "nem vesz tudomást az emberek hangulatáról", ezért "irányváltás kell Berlinben"

- mondta.

A CSU főtitkára, Andreas Scheuer a Der Tagesspiegel című lapnak drámainak nevezte a mecklenburg-elő-pomerániai eredményt, és hangsúlyozta: "végre meg kell hozni a szükséges döntéseket", vagyis be kell vezetni a évente befogadható menekültek számát 200 ezer főben korlátozó felső határt, fel kell gyorsítani az elutasított menedékkérők kitoloncolását, ki kell terjeszteni a biztonságos származási országok körét az észak-afrikai Maghreb-térség államaira, és javítani kell a Németországban maradók integrációját.

Peter Tauber a CDU nevében ismét elutasította a felső határ bevezetésére irányuló követelést. Úgy vélte, hogy a menedékkérők számának csökkenése miatt ennek a kérdésnek nemigen van jelentősége, és a vita róla nem termékeny, nem viszi előre az országot.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Szókrakész
"Most a választók bizalmának visszaszerzéséről kell gondolkodnia "mindenkinek, elsősorban nekem""

Már megint a pozícióharc.
A pártok közti csatározás, ...
Ahelyett, hogy a problémákat orvosolná.
Szókrakész
"nem készül fordulatra a menekültpolitikában. Az utóbbi hónapokban hozott "alapvető döntések" helyesek voltak,"

Még mindig háttal ül a lovon.
világlátó
A német nép hangulatát nagyon erősen deformálta a sok kis médiahuszár, mert nincs jobb hírlapvásárló, mint az adrenalinszintjében csúcsrajáratott újságolvasó, aki szinte kutatja, kiprovokálja az erőszaktevő migránsok tetteiről szóló híreket. Ez egyszerüen felháborító. Természetesen nem vagyok sem hülye, sem vak, sem süket a valóban előforduló agresszív cselekmények olvastán. Bizonyára több ilyen lesz még. Az elkövetők talán még soha nem láttak közelről ennyi szép, fiatal, alig öltözött nőt.Nem kell annyira csodálkozni , ha ösztöneiknek nem tudnak parancsolni. Persze hogy borzasztó és tönkre tehetnek egy fiatal embert egy életre, de legalább évekig tartó traumát okoznak. Megengedhetetlen és mindent meg kell tenni elkerülésére. Ahogy az is megengedhetetlen, hogy a más vallású, kulturájú embercsoportok szervezhető tömegként ezrével egy helyen telepedjenek le Európában.
Minél kisebb csoportokban letelepítve, válnak kezelhetővé, történhet meg a róluk való gondoskodás, oktatás, munkába állítás. Az állandó felügyelet elkerülhetetlen, különben mullahjaik befolyása alá kerülve radikalizálódhatnak. Ha ezt nem veszik komolyan főleg Németországban, akkor ott a terrorcselekmények mindennaposak lehetnek. A migránsok ellen hangolt ostobák pedig szélsőséges magatartásukkal, csak elősegítik a konfliktusokat, a radikalizálódást. Utcai összecsapások lehetnek, rendőri erőszak, fiatal német suhancok bosszú hadjárata, és a konfliktusok elmélyülnek. Ezt a sok kis nyavalyás média nem akarja látni, csak a balhét láttatni. Igy teszi tönkre a lakosságot nap mint nap erősítve a gyűlöletet és a kormány iránti ellenszenvet. Győznek a szélsőjobbos, vagy szélsőbalos pártok, kormányra kerülve mozgósítják híveiket és előálla belső polgárháborús állapot, amikor már nem a gazdasági élet, a tudományos élet, az oktatás, az egészségügy, a kultúra áll a középpontban, hanem a védekező ösztön átalakítása támadó ösztönné.Németország jó úton halad efelé, húzva magával a szomszédait is. Gondoljátok meg.
tutajos
"Merkel nem változtat.."
Gerinces, egyenes politizálás!
"Na, ugye!"

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.