Nem lesznek a calais-ihoz hasonló táborhelyek Franciaországban – jelezte szombaton Francois Hollande.

A francia köztársasági elnök a jobboldali ellenzéknek válaszolt, amely élesen bírálja a szocialista kormányzat tervét az észak-franciaországi Calais-ban spontán kialakult migránstábor felszámolásáról és a táborlakók elosztásáról az ország üresen álló állami intézményeiben.

Hollande megígérte: megszünteti a calais-i menekülttábort

"Az a szándékunk, hogy teljesen felszámoljuk Calais-t, és az egész ország területén létrehozunk befogadó központokat, kis egységeket 40-50 ember részére, korlátozott, 3-4 hónapos időszakra, egyeztetve a helyi önkormányzati vezetőkkel és a (migránsokat segítő) egyesületek részvételével" – mondta az államfő a kelet-franciaországi Tours-ban egy befogadó központban tett látogatásán.

A tours-i befogadó központ az egyike annak a 164-nek, amelyekben eddig mintegy hatezer embert helyeztek át Calais-ból. A kikötővárosba hétfőn látogat el Francois Hollande.

"Megoldjuk, hogy emberségesen, méltón lássuk el azokat, akik beadják a menedékkérelmüket, a többieket kitoloncoljuk. Ez a szabály, ők is jól tudják" – hangsúlyozta az államfő.

A kormány két héttel ezelőtt ígértet tett arra, hogy a tél beállta előtt felszámolja a dzsungelnek is nevezett tábort, ahol 6 és 10 ezer közé tehető a táborlakók száma. A határváros már évek óta a menekültválság egyik gócpontjának számít. A rendkívül rossz egészségügyi körülményeiről ismert, hevenyészett táborban élők többsége abban reménykedik, hogy a Franciaországot Nagy-Britanniától elválasztó La Manche csatornán, vagy az alatta húzódó alagúton keresztül eljuthat az Egyesült Királyságba.

A menekültek ezért újra és újra farönkökből és más anyagokból készült akadályokkal lassításra kényszerítik a kikötőbe vezető úton haladó teherautókat, hogy aztán azokra felkapaszkodva a Nagy Britanniába tartó kompok fedélzetén elrejtőzhessenek.

A jövő évi elnökválasztást megelőző jobboldali jelöltállító választás jelenleg zajló kampányának egyik fő témája a migráció és a calais-i helyzet.

A Le Figaro című napilap tíz napja hozta nyilvánosságra azt a belügyminisztériumi dokumentumot, amely szerint a tárca a helyi önkormányzatok bevonása nélkül felmérte és összeírta azokat az üres vidéki létesítményeket, ahol elhelyezhetők lennének a calais-i sátortábor lakói.

A lap azt írta, hogy a kormány becslése szerint mintegy 12 ezer férőhelyre van szükség ahhoz, hogy az év végéig felszámolható legyen a calais-i tábor. Párizst és Korzikát kivéve – ahol legmagasabb a külföldiek aránya – a kormány valamennyi régióban létre kíván hozni új befogadó központokat. A belügyi tárca korábban egyeztetést ígért, de miután ez elmaradt, az ellenzéki politikusok egy része, köztük Nicolas Sarkozy volt államfő azzal vádolta meg a kormányt, hogy "több száz mini-Calais-t" akar létrehozni az országban.

Ezt a feltételezést az államfő most visszautasította.

"Nem számolunk fel egy tábort anélkül, hogy ne biztosítanánk megoldásokat. Az felelőtlenség" – mondta Francois Hollande annak a Calais-hoz közeli, Sangatte-ban működött egykori menekülttábornak a 2002-es bezárására utalva, amelyet Nicolas Sarkozy még belügyminiszterként rendelt el.

Francois Hollande becslése szerint az elmúlt évhez hasonlóan Franciaország idén is mintegy 80 ezer menedékkérőre számíthat.

A BFM hírtelevízióban ismertetett felmérés szerint a franciák 76 százaléka egyetért a calais-i dzsungel felszámolásával, de 57 százaléka ellenzi a menedékkérők elosztását az országban.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Csizmás Kond
...és hova viszi őket ...a sanzelizéjébe ?
cikicakk55
Már tavaly is ezt ígért és ahelyett,hogy fogynának,egyre többen vannak. Ráadásul egyre agresszívebbek is.Ott van élő példának szerencsétlen magyar kamionos.
wpym
Ha idoben es megfeleloen intezkedtek volna, nem lenne ezzel bajuk.
jancsipapa
@Csizmás Kond: Csak szétszórja a szemetet ...
varrólány
Ez a hét vicce! Megvàrtàk míg jó sokan összegyültek de az a biztos ezeknél is ami elmúlt.
Szókrakész
" létrehozunk befogadó központokat, kis egységeket 40-50 ember részére, korlátozott, 3-4 hónapos időszakra, egyeztetve a helyi önkormányzati vezetőkkel és a (migránsokat segítő) egyesületek részvételével" "

Na pont emiatt nem lesz sikeretek.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.