Összeverekedett egy menekültekből és egy magyarokból álló csoport a Németország délnyugati részén található Gammertingenben – jelentette a Schwäbische Zeitung című német regionális napilap.

A pénteken közzétett tájékoztatás szerint az eset még múlt keddre virradó éjjel történt a Baden-Württemberg szövetségi tartománybeli településen, a Sigmaringer utcában, egy vendéglőnél.

Az újság információi szerint a két tábor röviddel éjfél előtt a vendéglátó helyen szólalkozott össze, majd a veszekedés az utcán is folytatódott. A menekültek időközben erősítést kértek, és mikor az megérkezett, a mintegy 10 fős magyar társaság autókkal el akart menekülni. Néhányaknak ez sikerült, de az egyik jármű nem tudott elindulni.

A menekültek ekkor már 20-an voltak és a náluk lévő baseballütőkkel és lécekkel megrongálták az autót, betörték annak üvegeit és súlyosan megsebesítettek kettőt a jármű három utasa közül.

A rendőrség nagy erőkkel vonult a helyszínre, és egy helikoptert is bevetett.

Az ügyészség nyomozást indított az ügyben – írta a lap.

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Perwool
"még múlt hét keddre virradó éjjel"
És az M1,2,3,4,5...nem ezt a hírt nyomja orrba szájba?? Ezt a lazaságot...
Sima kocsmai verekedés, azért kíváncsi lennék ki kezdte a kötekedést.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Nessy
Már egy kis migráncs balhéért is Németországba kell utazni? Na, jól kinézünk! Szegények itthon csak a hasonszőrű honfitársakkal tudnak verekedni, késelni, esetleg lövöldözni etc.
Népszavazást!!!
kakaósbögre
összeverekedtek a migránsok azon hogy ki vegye el amásik munkáját,ja.
fekete
Merkel a bunos!Ezek csabitottak ide eszt a sok gatya rohasztott!Me'g mindig ra fizetunk ezekre a
germanokra.kAISER IS BUKOTT,DE EZEK ASZTAN HAZAVAGTAK EUROPAT EGESZ 45-IG.
Szókrakész
A "hülye" magyarok!!!

Hivatalosan csak pár 100 ezren vagyunk az EU-ban.
Ott is jól szétterítve.
Migráncs viszont csak Németországba több, mint 1 millió ment.

Kinek képzelték magukat?!?!

Leonidasz és Tsa?!?!?!
Szókrakész
"A menekültek ekkor már 20-an voltak és a náluk lévő baseballütőkkel és lécekkel megrongálták az autót, betörték annak üvegeit és súlyosan megsebesítettek kettőt a jármű három utasa közül."

Éppen integrálódtak.
Szókrakész
@Szeparepa2: Nem kell menni.
Majd a migráncssimogató libsijeink elintézik, hogy a migrik jöjjenek ide.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.