Salah Abdeslamnak, a tavaly november 13-i, 130 áldozatot követelő párizsi merényleteket végrehajtó terrorkommandó egyetlen túlélőjének ügyvédjei lemondtak ügyfelük védelméről, mert továbbra is hallgat, és nem tart igényt jogi képviselőre.

A terrorista mostantól egyedül áll a vizsgálóbírók elé.

Egy szót sem szól a párizsi merénylő, ügyvédjei lemondtak a védelméről

"Úgy döntöttünk mindketten, hogy lemondunk a védelméről. Meggyőződésünk, hogy nem fog beszélni, és ragaszkodni fog a hallgatás jogához" – mondta szerdán Frank Berton francia ügyvéd belga kollegája, Sven Mary mellett állva a BFM francia hírtelevíziónak. "Mit tehetnénk ebben a helyzetben? Az elejétől kezdve megmondtuk, előre jeleztük, hogy amennyiben az ügyfelünk hallgat, lemondunk a védelméről" – tette hozzá a francia sztárügyvéd.

"Amikor az embernek az az érzése, hogy szociális látogatásokra jár a börtönbe, egy adott ponton döntenie kell" – mondta Sven Mary.

Frank Berton elmondta, hogy Abdeslam írt a vizsgálóbírónak, hogy tájékoztassa: nincs többé szüksége ügyvédi képviseletre.

"Az első franciaországi kihallgatásán még azt is mondta a bírónak, hogy később beszélni fog. Tucatszor találkoztam vele, rendszeresen beszéltünk telefonon. Jelenleg a terrorelhárítási bíró semmilyen kérdésére nem hajlandó válaszolni. Úgy gondolom, hogy nem lesz más ügyvédje. Nem akarja. Salah Abdeslam feladta. Ez olyan, mint egy öngyilkosság, attól tartok" – mondta a francia ügyvéd a Le Nouvel Observateur című francia hetilapnak adott interjúban.

Mindkét ügyvéd szerint a hallgatás oka a fogva tartás körülményeiben keresendő.

"A börtön vadállattá formálja Salah Abdeslamot. Az ablakát plexiüveggel fedték be, nem mehet a levegőre. A fogva tartás körülményei pszichológiai kínzásnak felelnek meg" – mondta Sven Mary.

Az ügyvédek Abdeslam 24 órás kamerás megfigyelését is szóvá tették. Salah Abdeslam július végén az Államtanácshoz fordult az állandó megfigyelés felfüggesztése érdekében, de a terrorcselekmények rendkívüli jellegére hivatkozva, amelyekkel vádolják, a kérést a legfőbb közigazgatási és bírósági szerv elutasította.

Abdeslam az egyetlen ismert – és életben maradt – tagja annak a terroristacsoportnak, amely öngyilkos merényletek és lövöldözések során 130 emberrel végzett tavaly november 13-án Párizsban. Négy hónapi hajtóvadászat után március 18-án Belgiumban fogták el a rendőrök, s április 27-én a belga hatóságok átadták Franciaországnak, azóta egy szigorúan őrzött börtön biztonsági kamerák által megfigyelt magánzárkájában él Fleury-Merogis-ban. A belgiumi születésű (marokkói felmenőkkel rendelkező), 26 éves francia állampolgárt terrorcselekmények elkövetésével és emberöléssel vádolják. Amióta átvitték Párizsba, háromszor próbálták kihallgatni, de egyszer nem volt hajlandó vallomást tenni.

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
wagabund
..."Egy szót sem szól a párizsi merénylő, ügyvédjei lemondtak a védelméről"...

ebből a hírből is egyértelműen az jön le, hogy balfasz ez az egész művelt nyugati bagázs, akinek eredményt kellene felmutatni ez ügyben...ezek olyan vakegerek, hogy a seggüket sem találják meg szarás után...

...teesenek megkérni a KGB, vagy a Moszad, esetkeg a Savak szakembereit, ugyanmá csicseregtessék meg ezt a kismadarat...illetve jómadarat...bármelyik szervezet csiklandozná meg, úgy trillázna, hogy öröm lenne hallgatni...
Strong
osztom a véleményeket...

...a kemény az csak az, hogy ez a rohadt gyilkos a saria alapján végzett ki egy csomó civilt, de ő "él a demokrácia adta jogaival..."

pokolfajzat...
wagabund
Mai hír, hogy megöngyilkolta magát. Pedig egy nagytudású piszológus megállapította, hogy nem készül öngyilkosságra...

Jól átvágta a piszológust...a művelt nyugat nagy bánatára...
DR Eric CARTMEN
@wagabund: Az sajna -- nem ő volt, hanem az akit pár napja kaptak el. Egyébként szerintem ez a tetü is nyugodtan megbotolhat egy lépcső tetején, és kizuhanhatna a harmadikról... no persze önként..
division
Azért az félelmetes, hogy az ilyeneknek is jár ügyvéd.
fekete
Ilyenek ugyved? Ki penzen?Levagni a fejet kardal,vagy kovel agyondobalni,mint ahogy ezek a
gatyarohasztok teszik.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.