Húsz nappal az amerikai elnökválasztás előtt már érdemben eldőltek a dolgok, Hillary Clinton demokrata párti jelölt győzelme gyakorlatilag biztosra vehető – mondta Frank Tibor akadémikus, egyetemi tanár.

A szakértő szerint a szerda éjszakai elnökjelölti tévévita egy hosszú színjáték utolsó felvonása volt.

Ezek a viták inkább szolgálják a nagyközönség szórakoztatását, mint a pártpolitikai programok közötti komoly verseny előkészítését – vélekedett Frank Tibor. Azt célozzák, hogy sok millió embert odaláncoljanak a televízióhoz, és azon izguljanak, hogy ki mivel sértegeti riválisát. Ebben pedig Donald Trump republikánus párti elnökjelölt vezetett.

A mostani erősen személyeskedő vita volt, Hillary Clinton sem takarékoskodott a sértegetésekkel, Trumpot Vlagyimir Putyin orosz elnök bábjának nevezte, ami a szakértő szerint nagyon erős túlzás. Feltűnt az is, hogy a vita végén nem fogtak kezet. A demokraták elnökjelöltje azonban soha nem süllyedt bizonyos szint alá. Ebből a szempontból vetélytársánál jóval "elnökszerűbben" viselkedett.

A szakértő szerint Donald Trump az elmúlt hetekben napvilágot látott "nőügyeivel" nagyot botlott, különösen a női választók szemében, akik a szavazók felét teszik ki. Nőellenessége, a nők régifajta "macsós", felsőbbrendű kezelése nyilvánvalóan vonatkozott Hillary Clintonra is. Őt ugyancsak igyekezett lekezelni, azt is mondta róla, hogy "ronda nő". Ilyen kifejezést a kocsmában lehet használni, de nem a magas politikában, s különösen nem az Egyesült Államok szinte közvetlenül mellette álló elnökjelöltjére – még akkor sem, ha netán ezt gondolná. Trump olyan határokat lépett át, amelyeket egy vezető szerepre törekvő politikusnak, s különösen egy szuperhatalom elnökjelöltjének nem szabad átlépnie.

Donald Trump – mint a mostani vitáról szóló beszámolók többsége kiemelte – nem volt hajlandó egyértelműen kijelenteni, hogy veresége esetén elfogadja a november 8-i elnökválasztás eredményét. Frank Tibor szerint ez a magatartás aláássa az embereknek az alkotmányosságba, a demokráciába vetett bizalmát, és szándékosan azt sugallja, hogy csalások, visszaélések történhetnek, a győzelmet elorozhatják. Clinton válaszképpen összegyűjtötte és csokorba kötve "átnyújtotta" Donald Trump korábbi, az elmúlt évtizedekben elhangzott olyan kijelentéseit, amelyekkel azt sugallta, hogy kudarcai mindig mások hibájából történtek. Trump ilyen típusú ember, mindig másra hárítja a felelősséget, automatikusan mindig másban keresi a hibát.

Frank Tibor emlékeztetett, hogy voltak hasonló, a választások eredményét megkérdőjelező nyilatkozatok korábbi elnökválasztások idején is. Úgy értékelte, hogy egyfajta nemzetközi szintű, az egész világra kiterjedő bizalmatlanság tapasztalható a választások tisztaságával kapcsolatban. Trump is ezt igyekezett kiaknázni.

Mindebben a szakértő rendkívül komoly veszélyt lát, mert Donald Trump mögött nagy tömeg áll. Nem szabad elvitatni: sokan kedvelik, amit mond, és ezeknek jelentős része felfegyverzett ember. Fennáll annak a veszélye, hogy ha Trump azt állítaná, hogy becsapták, megfosztották diadalától, akkor – ha nem is általa szervezett módon, de mintegy az ő érdekeit képviselve – országszerte mindenfajta rendzavarás kezdődhet. Az emberek esetleg azt gondolják, hogy erőszakhoz kell folyamodniuk, és ez rendkívül komoly veszély. Ennek kapcsán emlékeztetett arra, hogy 300 millió fegyver van magánkézben az Egyesült Államokban.

Amióta előkerült a videó Trumpnak a nőkkel kapcsolatos alpári kijelentéseiről, a republikánus jelölt egyértelműen vesztésre áll. Ezek a kijelentések átszakítottak egyfajta tűréshatárt, hatásuk "cunamihoz" hasonlítható – mondta a szakértő. Emlékeztetett arra, hogy az Egyesült Államokban a közelmúltban pusztító hurrikán hírei háttérbe szorultak a Trump által kiváltott politikai tornádó mögött. "Leesett a tantusz, hogy ez egy ilyen ember, és mindig is ilyen volt" – fogalmazott a szakértő, aki szerint a videóval tulajdonképpen eldőltek a dolgok.

Erre utal, hogy számos döntéshozó a törvényhozásban személyes aggodalmat érez újraválasztási esélyei miatt. A republikánusok ijedten hagyják el a süllyedő vagy már el is süllyed "Trump-hajót". Nem kívánnak feltétel nélkül azonosulni azzal a párttal, amely Trumpot jelölte. Ezen a téren is gátszakadás történt, amely a politikai elitre vonatkozik és nem csak a washingtonira, hanem kiterjed az egész országra. Egyre többen úgy gondolják, hogy "ha azonosulok ezzel az emberrel, sem a pártomat, sem engem nem fognak újraválasztani, mert olyan pártot szolgálok, amelyben ilyen ember lehet elnökjelölt". Sok vezető pozícióban lévő republikánus politikus megijedt, hogy ha továbbra is támogatják Trumpot, ők lesznek az áldozatok. Egyre több republikánus szenátor, képviselő, állami kormányzó vélekedik így, a legismertebb közülük Paul Ryan, a képviselőház elnöke.

Frank Tibor szerint nem nagyon történhet már olyasmi, ami megfordíthatná a jelenlegi trendet. Véleménye szerint a Trump-tábornak a hajrára már nem maradt semmilyen ütőképes aduja Hillary Clintonnal szemben. Ezen nem változtat az sem, hogy Clinton nem igazán népszerű, távolságtartó, nem eléggé vonzó magatartásával nem tudta megnyerni a tömegek szívét.

A felmérések kivétel nélkül azt mutatják, hogy a demokraták elnökjelöltje meggyőző fölénnyel vezet. A közvélemény-kutatások ugyan soha nem teljesen megbízhatóak, és mindig fennáll a veszély, hogy a valóság mást fog igazolni – Clinton fölénye azonban nagyon tartós tendencia. Ilyen magas, 8-9 százalékot is elérő fölény 20 nappal a választások előtt korábban nem volt elnökjelöltek között – mutatott rá a szakértő, aki – noha a jóslásokkal mindig óvatos – Hillary Clintonra fogadna.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Törölt felhasználó
Ha én orosz lennék habonyi logikával, akkor nyilván pár nappal a választás elött csak pár nappal szivárogtatnék a wikikeaks-on... szóval soha ne mondjuk, hogy soha!
RonaGyuri
Az eredmény elfogadásáról szóló beszólását ma módosította. Közölte, hogy elfogadja az eredményt, majd hozzátette: ha ő nyer! =))
teuton
@ziziplanet: Ha te orosz lennel... Na akkor nezdd meg a magyar nephülyitest! A veghajraban sem szamitott semmi, meg a keretlen, nem-mel valo szavazasra felhivo sms-ek sem! Az mar megint mas kerdes, hogy hogyan jutott a fidesz a telszamokhoz es ki finanszirozta a költsegeket? Ez mar inkabb a habonyi-putyini stilus...
wagabund
még szerencse, hogy ez az akadémikus tudja a tutit...

akkor lesz szopás, ha erről nem értesítették az amerikai szavazókat, és Trump lesz a befutó...

amúgy egyik kutya, másik eb...

(mindenesetre ők a világ urai... akár hisszük, akár nem..)
Yoda69
@teuton: @ziziplanet: Sot meg a fideSS altal megrendelt robbantas sem segitett hogy meglegyen az ervenyesseg.
Remelhetoleg az amcsik nem anyira birkak mint a magyarok es tudjak hova tegyek az X-et. trumps elarulta az USA-t hogy lepaktalt putyinnal.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.