Az alaptörvény hetedik módosításával és a Népszabadság tulajdonosváltásával kapcsolatban foglalkozott Magyarországgal hétvégi számában a Le Monde.

A francia balliberális lap szerint az alaptörvény azon módosítása, amely kizárná, hogy az Európai Unió felső korlát nélkül hajthasson végre kényszerbetelepítést Magyarországra, "nem egyszerűen öt kis cikkely, hanem egy szándékosan Brüsszel idegesítésére összeállított intézkedés" a kvótareferendumot követően.

A lap idézte Gulyás Gergelyt, a parlament törvényalkotási bizottságának fideszes elnökét, aki szerint a módosítás megfelel az európai és nemzetközi jognak. A képviselő elmondta, hogy az Európai Uniónak a menedékkérők áthelyezésére vonatkozó programja nem megvalósítható, miután az eddig áthelyezett 5 ezer migráns nyolcvan százaléka nem is tartózkodik abban az országban, amely elfogadta, hogy átveszi őket. "Ez nevetségessé teszi az Európai Uniót és megerősíti Magyarország álláspontját" – idézte Gulyást a lap, amely szerint a Jobbik is osztja ezt a véleményt, de a letelepedési kötvény megszüntetéséhez kötötte az alaptörvény-módosítás támogatását.

Gulyás Gergely arra hívta fel a figyelmet, hogy a Jobbik felhívása előtt már több miniszter is beszélt a letelepedési kötvény eltörléséről. A lap arra is kitért, hogy a miniszterelnök az LMP szavazataira is számít, amelyekkel meg lehetne az elfogadáshoz szükséges kétharmados többség, s akkor a Jobbik támogatására már nem is lenne szükség.

A Népszabadság tulajdonosváltásával kapcsolatban a Le Monde idézte Pető Péter főszerkesztő-helyettest, aki szerint "Orbán Viktor miniszterelnök a legnagyobb ellenzéki lapot letörölte a térképről, és a szerkesztőséget, amely az egész sajtó számára forrásaként szolgált, feldarabolta". Álláspontja szerint a Népszabadság sorsa fordulópont a magyar demokrácia történetében, amely a Fidesz 2010-es újbóli hatalomra kerülése óta egyre nehezebb helyzetben van.

A tudósító megemlítette, hogy a bezárás után a lapot felvásárló Opimus Press Zrt. alig fél éve alakult és nem rendelkezik semmilyen tapasztalattal az újságírásban. A Le Monde megjegyezte, hogy Magyarországon a lakosság jelentős többsége nem beszél idegen nyelveket, nem az internetről, hanem a televízióból tájékozódik, márpedig a közmédia csatornái a kormánytól függnek, s csak az RTL Klubra nincs befolyása Orbán Viktornak.

A tudósító megjegyezte, hogy Magyarország öt év alatt 48 helyet esett vissza az országokat a sajtószabadság alapján rangsoroló listán, amire egyetlen más uniós országban sem volt példa.

34 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Rockxy
@Cefi: Itt is vannak fizetett trollok szerinted?
Szerintem vannak. :)

A lopcsalhazudikról pedig: már néhányszor (sokszor) leírtam itt egy definíciót, de a többség átsiklik felette, mert nem tud vele mit kezdeni.
Azért nem, mert akkor nem lehetne olyan sokat és jóízűen mocskolódni.
No, akkor itt a definíció:
Az állam egy erőszakszervezet, amelynek funkciója az uralkodó osztály luxuskényelmének biztosítása.
Ez megy már több ezer éve. Ha ez nem változik, akkor semmi értelme annak, hogy "mindenértazorbánafelelős".

Lehet persze mellébeszélni, hibáztatni, köpködni, de ha valaki tudja értelmezni a fenti mondatot, akkor mire jó a szájtépés? :)
De hogyha hallgatunk, az beleegyezést jelent, meg nyusziságot?
Véleményt kell formálnunk, mert nem hagyhatjuk...?

Komo'an mondom, a hatalom szarik a nép véleményére.
Most és mindörökké.
Láttál már olyan farkast, aki rosszul alszik a bárányok véleménye miatt?

Hogy mit kéne csinálni, ahhoz itt vannak ötletek:
felulnezet.pe.hu/
prime777
Tökmindegy Orbán mit csinál.
Én egy fidesz szavazó helyébe képzeltem magamat.
Elmondom miket éltem át.:D
Az emócióim: utálom a mocskos komcsikat - ezek ugye a baloldali pártok.
Mindenki lopott,hát most a fidesz is lop - húú de nagy dolog.
Végül is ,legalább nem a kommunisták csórelnak el mindent - azok a piszkos geci hazaárulók.
A fidesz ha lop is - na jó,lehet többet mint bárki más,de legalább megvédenek minket,nekik fontos a magyarság és nemzeti értékek megőrzése.
Rohadt redvás hazug komcsigeci gyurcsótány és libajnai ,meg a többi pufajkás hazát eladó zsidrák szardarab - ti soha többet nem lesztek hatalmon! - disznók!!!
Hahahahaha!
Csak mi vagyunk ,mi ,a jó magyarok.
Na körülbelül így ezek jöttek elő,hogy mennyire együgyű és gyűlölködő buta alakok a fideszesek.
A másik része a szavazótábornak azok akik baromi jól és könnyen élnek még ők vannak hatalmon.
Ennyi a titok,és senki szemét nem kell felnyitni, mert mindenkié nyitva vagyon - nagyon is.
Az emberek elhitték ,hogy ezek valóban komcsik ,a zorbánék meg nem.
Pedig egy "akolból" való szinte mind:DD
De ez kurvára nem lényeges.
Ezt elhessegeti egy fideszes,hogy megnyugtassa a lelkét.
Fideszesnek lenni egy vallás - és azt tudjuk ,hogy a vallások nem az ész érvek alapján működnek.
A vallás uszít és nyomorba dönt.
prime777
@quadrocopter: Itt a te fejed lesz hamarosan levágva ,ha ilyeneket irkálsz.:D
Sajna ez a magyar valóság.:/
quadrocopter
@prime777: Becuppanthatnak csontig, eddig sem bírtak el velem, pedig elég sok mocskossággal próbálkozrak a "szolgálatokon " keresztül, egészen a nyugdíjas kivénhedt cöfösökig!
kukac50
Rogán Tónit nem szabad kritizálni! Egy újság megszüntetése az ára.
Orbán országvezetésének kötél legyen az ára.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.