A kötelező 11 osztály elvégzésétől tenné függővé a gépjárművezetői jogosítvány kibocsátását ezentúl a román kormány – tudta meg a Profit.ro hírportál.

A gazdasági lap által csütörtökön ismertetett tervezet azt célozza, hogy – ezzel és más közlekedésbiztonsági intézkedésekkel – az európai uniós irányelvnek megfelelően felére csökkentsék a halálos közúti balesetek számát Romániában az elkövetkező három évben.

Romániában az oktatási törvény szerint jelenleg az iskola előtti úgynevezett felkészítő osztály, illetve az elemi iskola nyolc osztályának és a középiskola első két osztályának elvégzése kötelező. Az iskolakötelezettség azonban – függetlenül a sikeresen elvégzett osztályok számától – 18 év felett megszűnik.

A bukaresti kormány tervezete alapján csak olyanok jelentkezhetnének ezentúl járművezetői vizsgára, akik nemcsak betöltötték a 18. életévüket, de el is végezték a kötelező 11 osztályt: így akarják garantálni, hogy aki autót vezet, az rendelkezzen a közlekedési szabályok megértéséhez és elsajátításához szükséges értelmi képességekkel.

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
nem buta ötlet! Bár 11 év tanulással is lehet valaki ostoba.
Viszont akinek terepjárója van, arra nem vonatkoznak a közlekedési szabályok, legalább is úgy érzi! Ha meg politikus, van nála értelmesebb sofőrje!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
X-ray
@simmering73: Nemcsak jogsit, de nyelv(es) vizsgát is lehet venni, ami jóval megnöveli a havi jövedelmet állami szférában dolgozóknál... Sokan már lebuktak, de nem elegen...
verőce21
A minap a pirosnál állva, körbenéztem a körülöttem álló 4 kocsit mindet cigányok vezették. Szerintem a négy vezetőnek összesen nem volt 11 elvégzett osztálya.
(De kétlem, hogy autóvezetői tanfolyama is lett volna egynek is.)
Nessy
nem buta ötlet! Bár 11 év tanulással is lehet valaki ostoba.
Viszont akinek terepjárója van, arra nem vonatkoznak a közlekedési szabályok, legalább is úgy érzi! Ha meg politikus, van nála értelmesebb sofőrje!
RonaGyuri
hááát végzettséghez kötni a dolgot egyszerűsítés, de azt hogy kiket nem lenne szabad a kormányhoz engedni, azt mi magyarok csak tudjuk. Mi megtapasztaltuk, hogy mit művelnek a műveletlen paraszt-suttyók! =))
namihami
Nem állítom, hogy az iskolai végzettség nem előny a közlekedési kultúra elsajátítása céljából. de..
Nézzetek körül az utakon, hány olyan vezetővel lehet találkozni, akinek ugyan az iskolázottsága megvan, de a műveltsége és intelligenciája messze lemaradt az iskolai tanulmányai mögött. Ezért én a KRESZ-vizsgát feltétlenül összekötném egy pszichológiai teszttel. Akkor (talán jobban) kiszűrhetők lehetnének azok a sofőrök, és ez bizony egy bizonyos minőségű járműkategória felett és alatt hatványozottan jelentkezik, akiket azonnal kizárnék vagy már ki se engednék az utakra. Valószinű nektek se ismeretlen a 10 millás Audi, Merdzsó, stb. illetve a házilag tuningolt 20 éves Lada és sofőrje kategória. Néha már nem is tudok dönteni, melyik a rosszabb.
És nagyon jól tudja, hogy bármit csinál, engedsz neki, mert magadat és a verdádat félted. Neki két nap múlva ott az új, neked talán soha többé. Hiába neked van igazad...
alterego56
A gépjárművezetés intellektuális tevékenység. Igen is legyen követelmény egy bizonyos műveltségi szint. Ne kaphassanak vezetői engedélyt négy elemit végzett jelöltek.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.