Új dinoszauruszfajt azonosítottak Kínában egy 72 millió éve egy sárba fulladt egyed különlegesen épen fennmaradt kövületében.

Az őshüllőt csőrös fejét felemelve, tollas szárnyait kitárva őrizte meg a mocsár, amelyben 72 millió éve merült el. Az új fajt Tongtianlong limosusnak, vagyis mennybe szálló mocsársárkánynak nevezték el.

A felfedezést a Nature Scientific Reports tudományos lap aktuális száma közölte.

"A leletet egy építkezésen fedezték fel munkások, miközben dinamittal robbantottak, vagyis majdnem porrá zúzták a hegyoldalban nyugvó maradványokat" – mondta Stephen Brusatte, az Edinburgh-i Egyetem paleontológusa.

Valójában a tetem néhány apróbb darabját meg is semmisítette a robbantás, ám a felfedezés körülményeihez képest a csontváz feltűnően teljes.

"Az állat nagyjából akkora volt, mint egy birka és az oviraptorosauruszok igen fejlett, madárszerű, tollas hüllőkből álló csoportjához tartozott. Alapvetően ez volt az utolsó, ereje teljében lévő csoport az aszteroida becsapódása előtt" – magyarázta Brusatte.

A kövületet a dél-kínai Csianghszi tartomány nanhsziungi geológiai formációban fedezték fel kínai és brit tudósok, akik szerint az új faj a dinoszauruszoktól a madarak felé tartó evolúciós út jobb megértését segíti.

"A modern madarak a dinoszauruszoktól származnak, a Tongtianlong azt mutatja meg, hogy nézhettek ki madaraink ősei. Az efféle fosszíliák azt illusztrálják, milyen lehet az evolúció működés közben" – tette hozzá a paleontológus.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.