Egy Barack Obama elnök feleségére, Michelle Obamára tett rasszista megjegyzés miatt lemondott kedden egy amerikai kisváros polgármestere.

A nyugat-virginiai Clay polgármestere, Beverly Whaling azt követően kényszerült távozni tisztségéből, hogy egyetértését fejezte ki az egyik közösségi oldalon közzétett, Michelle Obamáról sértőn szóló bejegyzésre.

Donald Trump republikánus elnökjelölt megválasztása után Pamela Ramsey Taylor, az állami tulajdonban lévő megyei fejlesztési vállalat vezetője azt írta Facebook-oldalán: "Üdítő, hogy egy ízléses, csodaszép, méltóságteljes first lady lesz a Fehér Házban. Belefáradtam már a magassarkúban járó majomba". Whaling polgármesternője a bejegyzésre így válaszolt: "Ezzel bearanyoztad a napomat, Pam".

A mintegy ezer lelket számláló település vezetői azonnal elfogadták a polgármester lemondását, és bejelentették: napokon belül megnevezik az új városvezetőt a következő helyi választásig hátralévő három évre. A városka nevében Jason Hubbard tanácsnok közleményt adott ki, amelyben "undorítónak" nevezte a történteket, és leszögezte: "a mi közösségünk nem rasszista türelmetlenségről szól". A tanácsnok egyúttal az egész közösség nevében bocsánatot kért Michelle Obamától és mindenkitől, akit a bejegyzés megsérthetett.

Maga a polgármester is bocsánatkérő levelet küldött a médiának, és abban azt írta: nem állt szándékában fajgyűlölő megjegyzést tenni, csupán a Fehér Ház élén történt váltásra utalt. A Facebookon időközben törölték mind Beverly Whaling válaszát, mind Pamela Ramsey Taylor eredeti bejegyzését, amelyet azonban a törlés előtt még több százszor megosztottak. A két nő Facebook-oldala elérhetetlenné vált.

A két tisztségviselő lemondását több tízezren követelték az interneten.

Owens Brown, a Színesbőrűek Előremeneteléért Országos Szövetség elnöke felháborítónak nevezte a történteket, s nyilatkozatában hangsúlyozta: "Sajnos, a mai Amerikában ezzel a valósággal élünk együtt. De ilyen attitűdnek a mi államunkban nincs helye."

Nyugat-Virginia viszonylag kicsi szövetségi állam az Egyesült Államokban, mintegy egymillió-nyolcszázezren lakják, s a lakosságnak csupán négy százaléka fekete amerikai.

A napokban egy pennsylvaniai általános iskolában felmentettek egy tanárnőt, mert szintén rasszista megjegyzéseket tett a távozó elnökre és feleségére. Múlt héten pedig Kentucky államban került a helyi törvényhozásba egy politikus, aki a kampánya során "majomnak" nevezte Barack Obamát és a feleségét.

32 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pöpec
Magyarországon ezért lovagkereszt jár.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Pöpec
Magyarországon ezért lovagkereszt jár.
Lepényleső
Itt a"vén kurvázás" sem ad okot lemondásra? Az mégis Amerika,ez meg a sötét középkelet
hatalmi bizonyítványa?
nezelodo
@Lepényleső: Nagy megbecsülésnek örvendene a mi dakota pártunkban, főleg ha még verné is az élete párját! Várom, hogy a zselés mikor védi meg a főnöke eszmetársát!
nemkati
Azzal van a legnagyobb baj, hogy sokan vannak, akik nyilvánosan nem mondják ki, de hasonlóan gondolkoznak. Amíg az emberiségnek megadatik a lehetőség, hogy itt a Földön rontsa a levegőt, addig mindig lesznek köztünk ilyenek.
Pedig 8 éve nagyon szimpatikus lett a szememben az amerikai nép, amikor (egy G.W. Bush nevű pojáca után) Obamát választotta. A Tramplival visszaestek megint.
Nessy
feltételezem a két kulturált hölgy legalább is maneken szépség lehet!
nemkati
@Tavryni őrnagy: Egy majom igen. A többi meg nem. Michelle Obama, bár nem nádszál, de egyáltalán nem kövér.
ell.h-cdn.co/assets/cm/15/02/54ab2e972ec17_-_elle-04-michelle-obama-birthday-style-elv.jpg
human
@nemkati: Furcsa az ember. Talán ha valahol egy tökéletes társadalmat sikerülne is létre hozni pár év múlva a tökéletes rendszert feladnák a háborúért.
Készült is film egy tökéletes társadalomról, ahol úgy oldották meg a tökéletesség állandóságát, hogy az év egyetlen napján 24 órára minden jogszabályt felfüggesztenek. Szabadon meg lehet tenni bármit. Sajnos a címét már nem tudom, pedig meg akarom majd nézni. Van belőle egy eredeti és egy új feldolgozás.
nemkati
@human: Érdekes film lehet, asszem meg fogom nézni.

A Jóisten, ha létezik, nagyon el van fuserálva, ha a saját képére teremtette az embert. Nincs az a töméntelen számú megváltó, aki segíthetne rajtunk.
human
@nemkati: Van egy tanmese.
A skorpió egy folyóhoz érkezett, de nem tudott átkelni rajta. Arra jött egy teknős és a skorpió a segítségét kérte.
- Teknős. Segíts nekem átkelni a vízen. Könnyedén átviszel a hátadon.
- Nem segítek skorpió, mert megmarsz és akkor meghalok.
- Ígérem nem marlak meg. - fogadkozott a skorpió.
A teknős végül belement. Már a folyó közepén tartottak, mikor a skorpió hirtelen megmarta a teknőst.
- Mit tettél, skorpió. Most mindketten meg fogunk halni.
- Nem tehetek róla. Ilyen a természetem.
nemkati
@human: Ismerem. Arról szól, hogy nincs mit tenni, nem érdemes megpróbálni valami ellen tenni. Azért sem kell küzdeni, hogy az ember jobb legyen. Ilyen, és kész. El kell fogadni, és felkészülni rá, hogy ilyen.
namihami
@nemkati: Annyira nem mondható kövérnek, sót, még teltnek sem, hogy kimondottan ott és annyi az anyag rajta, amennyire egy csinos, formás nőnek szüksége van. Persze ez izlés kérdése. De még mindig jobb, mint egy ilyen itt-ott varrogatott, nejlonnal, saját zsírral feltöltött szilikoncica, akinek egyetlen feladata, hogy dekorliba legyen milliárdos férje mellett. Erre a tipusra mondja a népnyelv, hogy lánynak eltartott volt, feleségnek kitartott lett.
Szókrakész
Tehát a libsibolsikat semmilyen szinten nem szabad szidni!!!
nemkati
@Szókrakész: Lehet bárkit szidni. Csak azért, hogy kedvedre szidhass akárkit amiatt mert libsibolsi, csak ezért ne nevezz ki senkit libsibolsinak.
human
@namihami: Nekem sem jön be Obama felesége, de ha választanom kellene, hogy kivel legyek összezárva egy hónapig, akkor már inkább vele, mint egy üresfejű plázacicával. Persze az igények mindenkinél mások. Egy ismerősöm például kerek perec megmondta, hogy ő ugyan nem beszélgetni akar egy nővel. Neki dögös csaj kell és kész. Trump is ez a kategória.
teuton
@Szókrakész: Nagyon szegenyes a szokincsed, mindig ugyanazt szofosod. Mi köze a libsibolsizasodnak a majmokhoz? Ja, hogy te is az vagy...
libellle
@Tavryni őrnagy: f2.blick.ch/img/incoming/origs5331544/418014889-w980-h653/nintchdbpict000255941300.jpg Az uj first lady-nek csupán értelméböl erre tellett!! Ellenben ki menne egy baromhoz feleségül,, gondolkodó nö definitiv nem. Bizonyára más az állaspontod.
coni
"méltóságteljes first lady"

A meztelen képei és megszólalásai után kíváncsian várom, hogy mikor mutatja be a méltóságteljes formáját. Ráadásul Obamáék voltak eddig az egyetlen elnöki pár akik mindig stílusosak és méltóságteljesek maradtak...no pletyka, no ovális iroda, no elkapom a p@náját..
hetöndöe
@Szókrakész: Azért ha véletlenül a nagy pocsolyán túlra tévedsz,ne használd a libsibolsi kifejezést,mert hülyének fognak nézni,vagy csak simán kiverik a fogaid.:-)
human
Egyesek szerint a majom csak utánozza az embert, de valójában nem érti mit miért tesz.
Akkor vajon mit lehet mondani Trump feleségéről aki szinte egy az egyben mondta el Michelle Obama korábbi beszédét. Itt a videó ahol mondatról mondatra bukik le az új firstlady:
www.youtube.com/watch?v=RcbiGsDMmCM
human
@Tavryni őrnagy: Ja. Ezért is csak kitűző férje zakóján. Jól fog mutatni minden rendezvényen, csak beszélni ne kelljen.
namihami
@nemkati: Megnéztem őket. És még mindig maradok Obama néninél. Bár lehet, hogy ez a döntésem kizáró ok lenne a Fidesz- vagy Jobbik-tagság igénylése esetén.
evacica
@namihami: Obama anyunak esze is van nem is kevés!Trump anyu meg ugyan mutatós, hölgy ezt lehet látni a netten keringő képekről, még többet is mutat magából mint kéne, de ez legyen az amerikaiak baja! Esze meg biztos nincs annai mint elődjének!
fekete
Es nem is akarkik? Merkel is jobb ha felkeszul!
teuton
@fekete: Flekeszült! Jelölte magat! Es ö lesz a következö periodusban is a kancellar! Ha mas velemenyed van, akkor fogadj velem 1 millaban, aztan a valasztasig csend legyen... Egyebkent NEM vagyok merkelhivö, söt masik partot valasztok, de Merkel a kisebb rossz...
Eriksson
Lám, Amerikában nem menő az államvezetők s azok hozzátartozóinak csúfolódása, azt kizárólag a magyar demokráciában élő magyarok engedik meg maguknak, a demokrácia, a vélemény és szólásszabadság csalóka hitében.
De azt a sok neveletlen magyar véleményformálót miről lehetne lemondatni? A magas lováról?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.