Elkezdődött Németországban az okosiskola (Smart School) nevű kísérleti program, amelynek célja a digitalizáció folyamatának becsatornázása a közoktatásba.

Csütörtöki sajtóbeszámolók szerint elsőként Saar-vidék csatlakozott a programhoz, ahol két iskolában kezdték el a digitális közoktatási modell kifejlesztését célzó munkát a tartományi fővárosban, Saarbrückenben rendezett nemzeti infokommunikációs csúcstalálkozóra (Nationaler IT-Gipfelre) időzítve.

A Sankt Wendelben működő Wendalinum gimnázium hatodik osztályos tanulói azt a feladatot kapták, hogy egy táblagép és az internet segítségével 50 perc alatt készítsenek útmutatót a csúcstalálkozó résztvevőinek arról, hogy miként juthatnak el a rendezvény helyszíneire. A Wendalinumban és a saarbrückeni Bellevue középiskolában a digitális átalakulás szaktárgyak oktatásában, például matematika órán, de még testnevelés órán is megjelenik, a többi között mérkőzések taktikai elemzésénél.

A várakozások szerint az ötéves program tapasztalatai alapján ki lehet dolgozni egységes oktatás-módszertani, tanárképzési és továbbképzési eljárásokat, valamint szabványokat az iskolákban használt informatikai eszközök üzemeltetéséhez és karbantartásához.

A szövetségi kormány a következő öt évben 5 milliárd euróval támogatja az ország 40 ezer iskoláját az eszközpark fejlesztésében és a szélessávú internet-infrastruktúra kiépítésében. Azonban az oktatás elsősorban tartományi hatáskör, így a 16 tartománynak kell megválaszolnia azt a kérdést, hogy a tanárképzéstől a tantervekig milyen átalakításokra van szükség ahhoz, hogy az oktatási rendszer lépést tartson az élet egyre több területét átható digitalizációval.

A berlini vezetés igyekszik iránymutatással szolgálni. A technikai és felhasználói kompetenciák megszerzésénél többről van szó, arra kell felkészíteni a gyerekeket, hogy "eligazodjanak a megváltozott világban, felismerjék és kihasználják a digitalizációval megjelenő új lehetőségeket" – húzta alá a saarbrückeni tanácskozást megnyitó beszédében Sigmar Gabriel alkancellár, gazdasági miniszter.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

lampa laz
Ez jó, nálunk + még tankönyv se jut mindenkinek.
Szókrakész
@lampa laz: Hatalmas hiba ez a smart autó, smart phone, smart city, smart...
Ez egyenesen a transhuman társadalom felé vezet, ahol a végén csak biorobotok leszünk.
Szókrakész
Mit smartoznak a németek?
Sokan már írni, olvasni se tudnak rendesen.
Így meg főleg nem fognak megtanulni.
lampa laz
@Szókrakész: talán vissza kellene hozni a divatba a palatáblát+a palavesszőt. Az is marha nagy újdonság lenne...
Jozefina
Nálunk meg marad a kőtábla orbán módra. Az csak a baj forrása lehet ha okos a gyerek gondolják a fidesz-kdnp-ben!!!???

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.