A leendő Trump- kormányzat nem indít majd vizsgálatot Hillary Clinton, a demokraták volt elnökjelöltje ellen.

Kellyanne Conway, a megválasztott elnök, Donald Trump kampánymenedzsere jelentette be kedden reggel az MSNBC televízióban, hogy a leendő Trump-adminisztráció sem az email-botrány, sem a Clinton Alapítvány ügyében nem indít vizsgálatot Hillary Clinton ellen.

"Úgy gondolom, hogy amikor a megválasztott elnök, aki egyúttal a pártunk vezetője is, még beiktatása előtt kijelenti, hogy nem kívánja folytatni a vádak kivizsgálását, akkor ezzel mind tartalmában, mind hangnemében nagyon erős üzenetet küld"

- fogalmazott Kellyanne Conway, az MSNBC reggeli műsorának adott interjújában.

Conway szerint Hillary Clintonnak ettől függetlenül még "szembe kell néznie azzal, hogy az amerikaiak többsége nem találja őt tisztességesnek és szavahihetőnek", de ha Donald Trump hozzájárulhat ahhoz, hogy "segítsen neki a gyógyulásban, akkor jó dolog, ha ezt megteszi".

A döntéssel Donald Trump a választási kampányban tett egyik ígéretét szegi meg. Elnökjelöltként ugyanis azt hangoztatta, hogy amennyiben megválasztják, felkéri majd az igazságügyi minisztert, hogy külön ügyésszel vizsgáltassa ki Hillary Clinton email-botrányát és a Clinton Alapítány ügyeit.

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
@Yoda69: Ugyanettol tartok en is : soha nem tanulnak sem a kozelmult tortenelmebol, sem a masik orszagokban jelenleg folyo haborukbol, hogy hol, mikor, miert is tort ki a haboru?
Tul sokaig voltak bekeben az emberek, kezdenek unatkozni, a fiataloknak nem jo a kiszamithatosag, az olyan ciki, kispolgari, viszont katonak se akarnak lenni, mert ott meg rend van, es parancsolnanak nekik. Inkabb a maguk valasztotta szedett-vedett kozossegekbe tomorulnek, ahol jatszhatjak a katonasdit, a rendorosdit, a ciganyokat, idoseket, szinesborueket fenyegetve... Sok hulye gyerek...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Yoda69
Persze hogy nem. Alaptalan vadaskodas volt az egesz. Arra kellett hogy lerombolja Hilary szemelyiseget. Tipikus populista karakter-gyilkolas, es lam meg is lett az eredmenye. Egy tusko lett az USA elnoke.
karma1
@Yoda69: Me'g be sem iktattak a kazalfeju trampikat, es szep lassan szinte mar az osszes valasztasi igeretebol kihatralt.
En is - mint altalaban a kiszamithatosagot, megbizhatosagot akaro -Hillarynek drukkoltam, viszont az e-mailekkel kapcsolatban , amikor szemelyesen csaptak ossze masodszor, akkor trumpli beigerte, hogyha o kerul elnoksegre, akkor az elso dolga lesz Hillary bortonbe raknia a KOZELETET erinto e-mailjei miatt.
Tegnap viszont kijelentette, hogy nem indittat eljarast Hillary MAGAN-emailjei miatt...

Akkor most mi is van??? Beismerte, hogy az e-maileket a weakyleakstol csak azert vette at es adta nyilvanossagra, hogy le tudja Hillaryt karaktergyilkolni...

Mindig is mondtam, hogy trump pont akkora gerinctelen populista pocs, mint a honi megfeleloje , hat nem is csodalkozom az eredmenyen...
Yoda69
@karma1: Most a populistaknak all a zaszlo. Az ember sosem tanul a hibaibol. Lehet hogy ismet el kell jonnie egy ujabb gazdasagi osszeomlasnak, ne adj isten haborunak.
karma1
@Yoda69: Ugyanettol tartok en is : soha nem tanulnak sem a kozelmult tortenelmebol, sem a masik orszagokban jelenleg folyo haborukbol, hogy hol, mikor, miert is tort ki a haboru?
Tul sokaig voltak bekeben az emberek, kezdenek unatkozni, a fiataloknak nem jo a kiszamithatosag, az olyan ciki, kispolgari, viszont katonak se akarnak lenni, mert ott meg rend van, es parancsolnanak nekik. Inkabb a maguk valasztotta szedett-vedett kozossegekbe tomorulnek, ahol jatszhatjak a katonasdit, a rendorosdit, a ciganyokat, idoseket, szinesborueket fenyegetve... Sok hulye gyerek...
vukkocska
Miért is indítana. Az egész mocsok a választásnak szólt. Igaz, besegített az FBI is. Azután gyorsan be is jelentette, hogy nincs miért vizsgálódni, de az már nem jutott el az emberekhez. Mindegy, ezen már nem érdemes morfondírozni, Amerika pedig azt kapja, amit megérdemel.
papa.49
Nem is volt miért, csak a választásnak szólt a vizsgálat belengetése, ez a pacák is a hazugovics féle kártyából játszik!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok