Cáfolta a washingtoni Fehér Ház hétfőn Donald Trump megválasztott elnök azon állítását, hogy tömeges választási csalás történt egyes szövetségi tagállamokban az amerikai elnökválasztáson.

A Fehér Ház szóvivője, Josh Earnest a szokásos napi sajtótájékoztatóján cáfolta, hogy tömeges választási csalások történtek, szerinte erre nincs bizonyíték. Azt követően ugyanis, hogy Hillary Clinton, a demokraták volt elnökjelöltje támogatásáról biztosította a Zöldek kezdeményezését a voksok újraszámlálására három államban, Donald Trump megválasztott republikánus párti elnök vasárnap szintén azt állította, hogy választási csalások történtek New Hampshire-ben, Virginiában és Kaliforniában.

Trump Twitter-üzenetben hangsúlyozta, hogy ha ezekben az államokban nem voksoltak volna illegális bevándorlók – akiknek nincs szavazati joguk –, akkor a közvetlen szavazatok többségét is ő nyerte volna (nem csupán az elektorokét). A Fehér Ház korábban azt is cáfolta, amit a Zöldek volt elnökjelöltje, Jill Stein állított, hogy Pennsylvaniában, Michiganben és Wisconsinban választási csalás történhetett, mert azokban a körzetekben, ahol elektronikusan voksoltak, a számítógépes rendszert külföldről hackertámadás is érhette és ez befolyásolhatta a választási eredményt.

Steinnek a szavazatok újraszámlálását célzó kezdeményezését – amelynek költségeire a politikusnő csaknem négymillió dollárt összegyűjtött – a Fehér Ház nem tartotta helyénvalónak, leszögezve, hogy sehol, egyetlen szövetségi államban sem történt választási csalás és a számítógépes rendszereket sehol egyetlen hackertámadás sem érte.

Hillary Clinton szakított a Fehér Házzal ennek megítélésében, s nemcsak támogatásáról biztosította Stein kezdeményezését, hanem egyik ügyvédje a The Washington Post című lap vasárnapi számában közölte, hogy a Clinton-kampánycsapat tevékenyen részt is vesz az újraszámlálásban.

A voksok újraszámlálása egyébként Wisconsinban megkezdődött, Pennsylvaniában pedig várhatóan a héten megindul. Közben sajtóértesülések arról is szólnak, hogy Hillary Clinton a választás után csakis Barack Obama demokrata párti elnök telefonhívását követően volt hajlandó elismerni vereségét.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
En trump helyeben suru kussban maradnek, es nagyon orulnek annak, hogy az elektorok ot valasztottak, annak ellenere, hogy az emberek meg Clintont.

Felhozta azt is trump, hogy allitolag 1.8 millio halott ember adataval eltek vissza, mert ok is szerepeltek a szavazolistakon.
Addig jo neki, amig nem feszegetik a valasztas tisztasagat.
Az mindenesetre elegge sokatmondo, hogy trump kizarolag azokban a korzetekben volt nyero, ahol computeres szamlalas tortent.
krumpli
@karma1: Csak hozod a szokásos hülyeségeidet. Benned nem lehet csalódni. :D :P
Ördögvadász
Fontos, hogy Killary feje esett! Több háborút nem fog már a gazember soha többé indítani.
Aleppó meg teljes felszabadítás előtt van.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél