A Fehér Házban már feldíszítették a karácsonyfákat és kiállították a mézeskalács-házikókat.

A Fehér Házban hatvanhárom karácsonyfa várja az ünnepet, több mint hatezer dísszel, és még több mint nyolcezer nagy, piros masni, műhólabdák és mézeskalácsházak díszítik az elnöki rezidenciát. Az Obama házaspár – amelynek ez az utolsó karácsonya ott – az ünnepnapok nyitányaként szerdán katonacsaládokat látott vendégül. Velük együtt léphettek be az ünneplőbe öltözött épületbe az újságírók is. A bejáratnál négy ember nagyságú hóember, odabent pedig Obamáék két kutyájának, Bónak és Sunnynak a hű plasztikmása fogadja a látogatókat.

A Fehér Házban valamennyi ablakot virág- és gyümölcsgirland díszít. A szobákban gyümölcskosarak és mézeskalács-házikók állnak az asztalokon. Az állami vacsorák helyszínéül szolgáló teremben "mézeskalácsországot" állítottak fel, minden házikó egy-egy szövetségi államot és tengerentúli területet jelképez.

Minden fehér házbeli karácsonynak megvan a maga tematikája, ezt még Jacqueline Kennedy – John Fitzgerald Kennedy elnök felesége – találta ki. Az idei téma "Az ünnep ajándéka". Michelle Obama ezt úgy fordította le, hogy ez nem más, mint az élet megannyi ajándéka: a család, a barátok, a hivatás, a tanulás, a jó egészség. Legóházakat és -figurákat is építettek, ezek az ünnep ajándékait jelenítik meg.

A Fehér Ház előtti óriási téren, a nemzet karácsonyfáján az égőket csütörtökön gyújtják meg, a ceremónián többek között fellép Eva Longoria színésznő és Marc Anthony énekes-színész is.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Szókrakész
a 63 egy mágikus(misztikus, gnosztikus) szám.
Nem véletlen.
Szókrakész
Amúgy, csak hogy tudja mindenki!!!
A "pogányoknál" volt szokás, hogy a csata után fára lógatták a legyőzött hadak testrészeit, mellé isteneknek(plural, többesszám) szánt ajándékokat.
Innen ered a szokás.
Tehát a "katolikus" kereszténység nem is olyan eredeti, mint sokan hiszik.
Egy összeollózott verziója az ókori vallásoknak, "mitológiáknak".
Csak velünk etetik meg a jézusi feltámadást, ...
Ez semmi más, mint a napkultusz, ...

Aki nem hiszi, járjon utána.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél