A bukaresti magyar nagykövet kiutasítását és a budapesti román nagykövet hazahívását javasolja Traian Basescu volt román államfő "egyedüli méltó válaszként arra a sértésre", hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter eltiltotta a magyar diplomatákat a román nemzeti ünnepen való részvételtől.

Basescu: Az igazi Románia a Tiszáig terjed

A december 11-i választásokon pártja szenátorjelöltjeként induló politikus Facebook-oldalán pénteken tette közzé kioktató hangvételű, goromba jelzőkkel fűszerezett bejegyzését. Kirohanását követői közül többen a választási kampánynak tulajdonították és a szélsőségesen nacionalista pártvezér, a tavaly elhunyt Vadim Tudor stílusához hasonlították. A volt államfő által alapított Népi Mozgalom Párt (PMP) a felmérések szerint az ötszázalékos parlamenti bejutási küszöb határán billeg.

Basescu azzal magyarázta az elnöksége idején elképzelhetetlen hangvételt, hogy "most már szabadon beszélhet" és máskülönben a budapesti "politikai kalandorok" nem fogják megérteni, hogy az "igazi Románia a Tiszáig terjed".

Szijjártó Péter csütörtökön a közmédiának nyilatkozva hangsúlyozta: a magyar embereknek nincs mit ünnepelniük december 1-jén, furcsa lenne, ha a Magyarországot képviselő diplomaták, külügyminisztériumi alkalmazottak román nemzeti fogadásokra járkálnának ezen a napon. A külgazdasági és külügyminiszter hozzátette: megtiltotta minden külképviseleten dolgozó magyar diplomatának és mindenkinek, aki a minisztériumban dolgozik Budapesten, hogy részt vegyen akár Magyarországon, akár külföldön rendezendő román nemzeti ünnepi alkalmakon.

A román külügyminisztérium meglepetésének és értetlenségének adott hangot a budapesti döntést illetően, arra utalva, hogy az Európai Unióban és a NATO-ban alapérték a nemzeti jelképek iránti tisztelet.

Románia 1990-ben tette meg nemzeti ünnepévé december elsejét: 1918-ban ezen a napon rendezték meg Gyulafehérváron azt a román nemzetgyűlést, amelynek résztvevői kimondták Erdély egyesülését a Román Királysággal.

76 hozzászólásarrow_drop_down_circle

volvós
Tarajos petike kirobban valamit a 2 állam között ...(?)
Várjuk a " román fidesz-nyaloncok " véleményét !!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
volvós
Tarajos petike kirobban valamit a 2 állam között ...(?)
Várjuk a " román fidesz-nyaloncok " véleményét !!!
Szókrakész
Hamarosan az igazi Románia az igazi méreteire fog zsugorodni.
És ez nem Orbán miatt lesz, hanem a nyugati szabadvakolók döntése miatt.
Románia szét lesz szabdalva.
Hiába a nagy seggnyalás az USA felé.
Ők nagy ívben le fognak székletelni.
Ahogy tették velünk 56-ban, ahogy tették most az Ukránokkal.

Erdély visszakerül Magyarországhoz.
Peller Anikó
@TASzSz: hülye vagy kiscsávó, romániának legalább tizenöt tankja van míg nekünk jó ha három. Még szól néhányat a szerencsétlen tarajos gőte aztán nézhetünk. Szerencsére mi nem újszegeden lakunk, mert az már tiszántúl.
kamazuka
Traian elfelejti,hogy Oláhország, sosem volt Románia!
papa.49
Még hogy a Tiszáig tart oláhország, erre szokták mondani ,,éljél nemi életet azzal aki megszült,, hülye oláh hegyimóc!!!
Tavryni őrnagy
Az én lábam meg a valagáig hogy taszítsak rajta egyet.
TASzSz
@Peller Anikó: NYUGI, okostojáska!!! Mindkéz ország NATO tag! Nem lesz itt gond!..
Eladott Ország
Traian Basescu, agya meg a bocskor talpáig terjed.

Kárpáti Piroska: Üzenet Erdélyből

Üzent az Olt, Maros, Szamos,
Minden hullámuk vértől zavaros.
Halljátok ott túl a Tiszán,
Mit zeng a szél a Hargitán?
Mit visszhangoznak a csíki hegyek?
Erdély hegyein sűrű fellegek.
Ez itt magyar föld és az is marad,
Tiporják bár most idegen hadak,
Csaba mondája új erőre kel,
Segít a víz, a tűz, a csillagok…
És nem leszünk mások, csak magyarok!

Ha szól a kürt, egy szálig felkelünk,
Halott vitézek lelke jár velünk!
Előttünk száll az ős turulmadár;
Nem is lesz gát és nem lesz akadály,
Ember lakol, ha ellenünk szegül!
A székely állja rendületlenül.
Üzenik a gyergyói havasok:
Megvannak még a régi fokosok.
Elő velük, gyertek, segítsetek!
Hollók, keselyűk, tépik a szívünket,
Rabló hordák szívják vérünket.
Ha nem harcoltok vélünk…elveszünk!
A honszerző hősöknek hantja vár,
Ha odavész az ős magyar határ,
S ha rablónak kedvez a világ,
Mutassunk újabb nagy csodát!
Megmozdulnak mind a csíki hegyek!
S székelyföld nem terem kenyeret.
Elhervad minden illatos virág,
Mérget terem mind a gyümölcsfa-virág.
Vizek háta nem ringat csónakot,
Székely anya nem szül több magzatot.

Vadon puszta lesz az egész vidék.
S ha végezetül még ez sem lesz elég,
A föld megindul, mennybolt megszakad,
De Erdély földje csak magyar marad!
Eladott Ország
Kiegészítés: ma,07:56 Felakasztottak egy székely tanítónőt, amiért versben tiltakozott a román uralom ellen, mint Kárpáti Piroskát , 1920. július 26-án, éspedig Aradon.
kakaósbögre
na.lehet arcoskodni,nemzetileg,meg nyomatni a románellenes faszságot,de azt hiszem néhány magyarnak ideje lenne ha józanul gondolkodna.sem gazdaságilag,sem katonailag nem vagyunk egy szinten,egyszóval ha a románok akarnák eljöhetnének a Tiszáig-amelyet egyébként 19'-ben a Wyx-jegyzék engedélyezett a számukra-és mi csak pillázhatnánk ostobán ki a fejünkból.
karma1
Na, most a fagyi visszanyalt,... Kb ugyanezt erezhetik a romanok is, amikor orban vagy a jobbikosok odamennek szabadegyetemet tartani, es a vendegjoggal visszaelve roman-ellenes uszitast csinalnak, es egyaltalan nem titkolt magyar/szekely tamogatast, a helyi roman kormany elleneben. Az RMDSZ a legnagyobb magyar part kint, orban mindent megad nekik, es meg uszitja is oket.
Hat, akkor most el kell viselni ezt a baromsagot is , roman reszrol. (Sag schon, legfeljebb a gunarnyaku bekereti a roman nagykovetet, es akkor mi van?)
Nessy
Hogy mondta Szijjártó? "Amilyen az adjon Isten, olyan a fogadj Isten"!
Nos, ennyi év Tusványos, aktatáskás urna sétáltatás, lovas látogatás, "anyaországi" beszólás után, ezen nincs mit meglepődni!
Peller Anikó
@tasz: ok, a baszecsku most impotens, de attól még sem a gőtének sem a gekkónak nem kéne beleugatnia más országok dolgába, még ha magyarok lakják is. Tankok nélkül. De még tankokkal sem. Ráadásul arcátlanul kizárólag néhány szavazat miatt, ami a legnagyobb gazemberség.
sokanvagyunk
Elég szomorú, ha egy ember - pláne ha diplomata is - miniszteri szinten szájába kell rágni, mit ünnepeljen és mikor. Képviseletre vagy bármely állami feladatra alkalmatlan, ha ezt magától nem tudja.
Eladott Ország
@kakaósbögre: Akkor menjél a nyustyu haverjaidhoz.
magyarbakancs
Ez a nemzeti szarházi bagázs tényleg az ezeréves határokban ringatja magát.
Megtiltani hogy elmenjenek egy szövetséges állam nemzeti ünnepére.
Ez annyira gyerekes és iQ alatti ,hogy nincs is rá mondat és jelző.
coni
Most, hogy Trump ki akarja tenni a nemfizető NATO tagokat nem érdemes kakaskodnunk tekintettel az önvédelmi képességeinkre. Ha már a 20. században elődeink rossz külpolitikájának köszönhetően így jártunk...
öcsi55
@Eladott Ország: Jó lenne a realitások talaján maradni!
kissé felnőttem
legalább valaki kiosztotta a beképzelt értelmeseket
Eladott Ország
@öcsi55: Rendben, de akkor meg a szőröstalpú bocsoros meg ne osszon ki, mert senki sem kiváncsi a süket dumájára.
papa.49
Hegyimóc az igazi Románia a hegyek derekáig terjed fentről, vágod ugye!!!
Amúgy a kecskéid jól vannak???
Mézike
98 éve december elsején csatolták Erdélyt romániához. Hogy gondolták hogy ezt egy magyar megünnepli? nekik ünnep , nekünk nem. Nagyon agyhalott aki ezt nem érti meg.
szekelyhon.ro/olvasoink-kuldtek/miert-nem-unnepelunk-december-1-en
Peller Anikó
@Mézike: De nem is az volt a problémája hegyimócnak, hanem teljesen jogosan az, hogy ez a baromarc megtiltotta.
Eriksson
@Peller Anikó: Ezt most miért mondod? A magyarnak miért kellene román ünnepet ülni, pláne ha az fájó?
grincss
Nemrég, mintha azt szajkózták volna, h soha ilyen jó viszonyban nem voltunk még szomszédainkkal!
Én biztos jóban vagyok a szomszádaimmal!
glorianna
Nem ugyanaz hivatalban levő külügyminiszterként arcoskodni szomszédos állammal vagy egykori elnökként - ma már csak egy marginális, bejutási küszöböt kapargató pártocska első embereként - hülyeségeket posztolni a facebookra, a választási kampány legnagyobb hajrájában. Egyébiránt OV nagyon jóban volt Basescuval, amikor az államelnök volt.
Mézike
@Peller Anikó: Gondolom nem akarta hogy némely magyar ott ünnepeljen a románokkal együtt, lengetve nagy "hazafiságában" a román zászlót. Egy fideszes önmagától nem tesz, vagy cselekszik .
Peller Anikó
@Eriksson: félreolvashattál valamit, semmilyen szín alatt nem mondtam olyat, hogy kellene.
Eriksson
Azért mer arcoskodni ez a móc, mert országa tele NATO haditechnikával?
kecskefeszek.net/poenkepek/kep/medium/kep0072.jpg
Eriksson
@Peller Anikó: És ha a baromarc megtiltotta, akkor sem kellene a móc pártjára állni. Még ha nem is teccik a baromarc pofája. Mert ez ilyen.
Mézike
@Eriksson: Egyre nagyobb a magyar ellenesség romániában. Orbán tetézi a "politikájával" amit ott külön folytat. Ezt egyik állam se tűrné. Itt is vannak kisebbségek, ha mondjuk a németek az itteni német kisebbséget úgy pénzelnék, tüzelnék int Orbán a romániai magyarokat, igen csak félrehúzódna a vigyor a képéről!
De hogy egy ilyen évfordulót egy magyar megünnepeljen az már elképzelhetetlen. mellesleg csak romániában nemzeti ünnep december 1. A többi országban ahol kaptak egy falatkát Magyarországból nem ünneplik meg. Ez nekem olyan mintha halotti toron tipornák a halottat.
Eriksson
@Mézike: Tökéletesen igazad van Mézike.
Romániában mindig is téma volt ez a Tiszáig projekt, aztán csend lett egy kis időre. Vajon mitől lángolt fel megint a lázítás? Vajon ki a felbujtó? S mire fel?
moiszikf
Na, most nem Orbán mondott oda egy "keményet", hanem Basescu. Vihar a biliben.
Mézike
@Eriksson: Ott van az "autonómiát" Erdélynek mozgalom. Egyre hangosabbak. nemcsak romániai magyarok hanem honi magyarok is tagjai. Tőkés pedig ízig vérig orbán embere. Aztán volt Obamának egy beszólása .
not me
@TASzSz: Megyünk, baszd meg 23 millióan a semmiért.
Mi is van Magyarországon?
Semmi.
Akkor mégsem megyünk - 23 millióan.

Béna kacsa magyarok.
Ezt a szégyent!
glorianna
@Eriksson: Főleg: a XIX. század végéről, a románok nemzetté válásának korából. Aztán az első sor kvázi kijelölte a "román haza határait". Ha kicsit jobban ismernénk egymás kultúráját, történelem-értelmezést (és történelemnek tekintett mítoszait), könnyebben menne a haladás a normalitás felé.
Eriksson
Nekem semmi bajom az erdélyiekkel, megboldogult apósom rokonai a mai napig ott élnek. Sőt, nekem az egyik nagyszülőm is onnan származik, bár románul nem tudott.
Azt mondják, amely faluban több a román, ott román módra élnek. Ahol a magyar a több, magyar módi szerint. Csak a nagyvárosiak nem férnek a bőrükbe.
Azért érdekes volna, ha most akarnának a Tiszáig jönni a dákok(?), amikor ők is, mi is az Unió kebelén melegszünk.
glorianna
Az már csak a sors iróniája lehet, hogy Petőfi Petrovicsból lett, Eminescu pedig Eminovici (fonetikus átírásban: Eminovics) volt eredetileg.
Mézike
@glorianna: Szegény nem érhette meg a nagy romániát.
Mézike
@glorianna: Európa a népek olvasztótégelye. Szinte mindenkinek van sok "idegen" felmenője.
Eriksson
@glorianna: Az biztos, hogy Erdély sosem volt a Magyar nemzet tulajdona, mindig is külön fejedelemség volt, majd a monarchia része. Éppen ezért sem az egyik, sem a másik nemzetnek se volna több joga hozzá, mint a másiknak. Szóval lehetne "autonómiát" Erdélynek.
Mézike
@Eriksson: Ez igaz. De az országhatárok nem szüntek meg.
Eriksson
@Mézike: Nem. A schengeni még él, de nincs jelentősége.
glorianna
@Eriksson: Volt erről elképzelés az I. vh. után, érdekes módon pont a magyar küldöttség hiúsította meg, hogy az erdélyiek öt nemzetiséget képviselő delegációja egyáltalán eljusson a béketárgyalásokra.
sziha
Namarmost. Valo igaz, hogy magyar ember ne nagyon unnepelgessen semmilyen roman, szlovak, stb unnepet. Nem a mienk, ok meg a lopott foldekkel baromi jol jartak, nem kene fanyalogniuk azon, hogy nekunk ez nem tetszik. Ez van.
DE! Szijjarto Petike - mint miniszter - egyszeruen nem tehet ilyet. Addig, amig az erofitoktatason kivul mashoz nincs esze, annyira diplomatikus, mint egy rajzszog. Es a hangsuly itt a diplomacian van. Mondja el ket ful kozott az ottani delegatusnak, hogy figyi, ha akartok mentek, nem nem, ti dolgotok. Csak ehhez petikenek kicsit sincs esze. Ha meg affinitasa lenne a diplomaciai kerdesek megoldasara, azt mondanam, hogy egy eselyt megerdemel, de se ez, se az. Mit vart? Mi fog tortenni? Ha azt hiszi, az o kukijuk a nagyobb, akkor szerintem menjen el megnezni eloben, csak ne a nep karara...
Zeta
Juhász Gyula: Trianon
József Attila: Nem,nem, soha
Eriksson
@glorianna: Nem igazán ismerem a történéseket. :((
glorianna
@Eriksson: 1920 elején ment Párizsba egy erdélyi, magyar, román, szász, zsidó és örmény emberekből álló küldöttség. Addigra az erdélyi románok rájöttek, h elképzelhetetlenül sokba kerülhet a "regát" felzárkóztatása, és már nem is olyan nagyon akarták az egyesülést a Román Királysággal. A javaslat az lett volna, hogy Erdély maradjon önálló, amúgy is az volt vagy 400 évig, és ne tartozzon se magyar, se román fennhatóság alá. Apponyiék szó szerint elzavarták az erdélyieket, a "nemzetek önrendelkezésének jegyében" a béketárgyaláson az erdélyiek javaslata még elvi lehetőségként sem merült fel :(((
Eriksson
@glorianna: Hát igen. Már akkor is a nyugati "demokrácia" döntötte el a népek és nemzetállamok sorsát.
S igen, Erdély kifejezetten gazdag területnek számított, amíg nem egyesítették a szegény román regáttal. Magyarországot gazdaságilag gyöngítette a kapcsolat megszűnése, a románokat meg nem gazdagította.
glorianna
@Eriksson: Nem kellett oda egyetlen nyugati sem, se demokrata, se más :S A hivatalos magyar küldöttség zavarta el az erdélyieket. A különös az, hogy mostanában egyre gyakrabban lehet hallani, hogy az erdélyi románok önállósulni akarnak.
Eriksson
@glorianna: Ez érdekes. Mondanál valamit az önállósulásról? Mert én annyit hallottam csak, hogy Erdély távolodik Bukaresttől.
glorianna
@Eriksson: Nem tudok semmi érdemlegeset. Szordínós zúgolódás van, a szervezettségről nincs információm.
Eriksson
@glorianna: Lehet, hogy ez is a népek, nemzetek összeugrasztásának része? Minél elégedetlenebbek, annál jobb? Nem tartom kizártnak, hogy erre megy ki a játék.
kissé felnőttem
@kakaósbögre: Akkor tudni illik ám Magyar honvédelmi miniszter azt mondta Nem akarok egyetlen katonát sem látni , mert ők az okai a háborunak , na folytatva eladták a hadi fegyverzetet lőszert és ugyan ki vette meg?? a bizony a románok és Vácig jőttek Miért ??
a BUTA magyar gőg miatt volt és lesz háboru a kissebbségért, ugye NEM MI nyomtuk el őket ?PERSZE nem csak elődeink, a gőg meg a rövidlátásuk végkifejlete lett Trianon Pedig vagy 18 nemzet fiai éltek a magyar földön. erről regélnek hogy 17 millió ??? tévedés , ennyi lakosa volt az országnak ez volt amikor a monarchiához tartoztunk Magyar max 1840 ben 4,1 millió a biza nemzetiség. 5000 hölgyike meg ugye fracihonba pamlagolt és nyerték a területet, utánna lehet ám olvasni itt a neten. Meg Szerbia Horvátország, CSEH-szlóvákia ugye nem csak ugy lett. elszakadt leszakadt ma tán szebben: Őnállósodtak mert itt csak lekezelték,nyelvükben,kulturájukban korlátozták őket na meg a számozott törvények ugye érthető? Lex Aponyi 1-2-3-4-5-6 1900-1920-as évek történése. röviden UGyan csak rokoni szálak és egy kérés, máris ugrott az Őrvidék Tiroli mintára ( Unoka hugi kérése volt ) az akkori Masarik nevü csehszlovák elnők feleségaztán mi let t( BURGENLAND ) KI kit tüzelt fel ? vagy kit akar? megint a nagyok nem férnek össze mi isszuk a levét. ezer éve igy van ez. Ennyit tanultunk a multunkból SAJNOS
Csizmás Kond
@Mézike: Persze hogy innen, viszont ha túlról lennék akkor is igyekeznék műveltebb lenni ennél a szaralaknál.
...amúgy te mit hiszel ?
Csizmás Kond
@glorianna: Nem a sorsé...viszont ha már előhoztad tudnál magyarázatot adni vagy elmondjam én ?
Peller Anikó
@Eriksson: Az igazi Románia a Dunáig terjed !
Eriksson
@Peller Anikó: Ahogy parancsolja. Nyugszik a beteg
Mézike
@Csizmás Kond: Hááát aszontad hogy nem.
JAJMÁR
Képletesen igaza van. Ha nem is a Tiszáig de a szíjgyàrtó agyáig biztos, aki szükségét érezte a saját hű emberein megszorítani a "pórázt". Nehogy eszükbe jusson ... mi? Odamenni és tájékozódni hogyan "ünnepelnek"?
Mire volt ez jó? Erdély nem fog idetartozni, de a kapcsolatokon lehet rontani.
fekete
Ezeket a potrohos bocskorosokat protezsaltak Orbanek az EU-ba! Most meg az Alban ci-gokat
is nyomatjak.
Csizmás Kond
@Mézike: ...még azt is mondtam hogy kirgiz vagyok...de nem mindent kell elhinni...:)
F_Viktor
orbánék kisded játékának egyértelmű vesztesei a romániai magyarok lesznek!

Senki ne gondolja, hogy tarajos utasítása és annak nyilvánosságra hozatala a véletlen műve lenne, ez egy átgondolt akció volt, hogy a határainkon túl se élhessen békében a magyar.
Jozefina
Terjeszkedik a balkán??? ov nem véletlenül fegyberzi fel a rendőrséget!!! Szarban van a haza??? Sok hülye fideszes,addig bosszantotta a románokat, amíg megúnták. Nem kéne feszíteni a húrt!!!
moiszikf
A most ott élő magyarokkal se boldogulnak - az állandó b@szt@táson kívül - mihez kezdenének még vagy másfél millióval?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.