Az amerikai hírszerzés azt gyanítja, hogy Marine Le Pen ismét oroszországi forrásokból finanszírozza a kampányát: a jövő tavaszi elnökválasztásra való felkészüléshez a Nemzeti Front elnöke és államfőjelöltje 30 millió dolláros hitelt kapott Moszkvától – értesült a Le Canard Enchainé.

A francia hetilap forrásként Mike Turner amerikai republikánus képviselőt jelölte meg, aki azt javasolta James Clappernek, az amerikai hírszerzés csúcsvezetőjének, hogy indítson vizsgálatot arról a 30 millió dolláros összegről, amelyet állítólag februárban Marine Le Pen az elnökválasztási kampányához kért Oroszországtól.

A pártelnök májusban egy interjúban azt mondta, hogy államfővé választása esetén elismeri Oroszország részeként a Krím félszigetet, amelyet nyugati országok szerint a nemzetközi jog megsértésével csatolt el Oroszország Ukrajnától – emlékeztetett a francia lap.

Marine Le Pen 2014 novemberében elismerte, hogy pártja 9 millió eurós kölcsönt vett fel egy orosz banktól a 2015-ös regionális választások finanszírozásához. A szerződést 2014 szeptemberében írta alá a bevándorlásellenes párt az Első Cseh-Orosz Bankkal, amelyet 1996-ban alapítottak Csehországban, az akkori kormány kezdeményezésére.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
Én biztos nem lennék meglepódve rajta!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.