Kína nagyon rákapcsolt, hogy felzárkózzon a nemzetközi űrversenyben: kedden ötéves tervet tettek közzé, ami szerint szondát küldenének a Hold túloldalára és a Marsra is – írja a CNN.

2013-ban a Jáde Nyúl nevű űrszonda már bizonyított: Kína megdöntötte vele a Holdon tartózkodás korábbi rekordját, amit addig a szovjetek tartottak, sőt még egy új holdkőzetet is sikerült felfedezni vele.

A kínaiak azzal az ötlettel is kacérkodnak, hogy újra embert küldjenek a Holdra, ám 2018-ban egyelőre az égitest túloldalán terveznek szondával leszállni, a világon elsőként.

2020-ban a Marsot is célba veszik a kínai űrkutatók: keringő és leszállóegységeket is küldenének, második tervezett útjukon pedig már talajmintagyűjtő- és elemző robottal is landolnának a vörös bolygón.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Szókrakész
Már rég leszálltak.
Sőt holdbázisok is vannak. Több is. Koordináták is adottak.
Ha jól tévedek 76-ban volt is egy incidens UFOk és amerikai-orosz személyzet között.
Vagy 70 tudós, kiszolgáló személy halálával járt.
Amúgy a közös amerikai-orosz bázis nemrég teljesen átvették az oroszok.
Az eddigi háborúnak hazudott hideg csak etetés volt.
Az atomfegyverkezés detto.
Közben titokban a legnagyobb cimbik.
Ez mind az UFOk ellen irányul.
Csak felénk kommunikálják ezt a hidegháborút, hogy nemzetbiztonsági titkokra hivatkozva bármekkora összeget költhessenek az UFOk elleni harcban.
dragonfly
@Szókrakész: ..érdekes.Tudnál bővebb információkkal is szolgálni?
Köszi...
Szókrakész
@dragonfly: Csak angolul, és idő kell, mert hatalmas az irodalma.
F_Viktor
@Szókrakész: :-)))))
Ezt is kilogikáztad? :-)))))))))))))))))))))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.