Az eddigi vizsgálatokból nem derült ki, hogy mi okozta az 53 éves korában karácsonykor elhunyt angol popvilágsztár, George Michael halálát.

A pénteki rendőrségi közlemény szerint az első halottkémi szemle nem hozott olyan érdemi eredményt, amelyből véglegesen meg lehetett volna állapítani az énekes halálának okát, ezért további – nagy valószínűséggel több hétig tartó – vizsgálatok sorára lesz szükség.

A hatóságok azt bizonyosnak tartják, hogy idegenkezűség gyanúja nem merülhet fel.

George Michaelt karácsony első napján, az angliai Oxfordshire megyében lévő otthonában érte a halál.

Menedzsere, Michael Lippman a héten azt mondta, hogy az énekes halálát hirtelen szívmegállás okozta, de a hatóságok hivatalosan ezt egyelőre nem erősítették meg.

A néhai világsztár partnere, Fadi Fawaz a The Daily Telegraph című konzervatív brit napilapnak a minap elmondta, hogy ő találta meg barátját holtan. Azt tervezték, hogy karácsony első napján együtt ebédelnek, és amikor átment George Michaelhez, hogy felébressze, az énekes már nem élt.

A lap név nélkül idézett forrásokra hivatkozva felfedte azt is, hogy George Michael az utóbbi egy évben egyre súlyosabb heroinfüggőséggel küszködött. A lapnak nyilatkozó egyik bennfentes forrás szerint az énekes több ízben is sürgősségi ellátásra szorult; egy ízben állítólag túladagolás miatt kellett kórházba vinni.

A brit újság által megszólaltatott szakemberek szerint a hirtelen szívhalál gyakori a súlyos heroinfüggőségben szenvedők körében.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.