Megerősített készenlétet tart az Országos Mentőszolgálat szilveszterkor, mintegy 1500 mentő lesz szolgálatban – közölte Győrfi Pál, a szakszolgálat szóvivője szombaton az MTI-vel, megjegyezve: a hideg idő fokozott veszélyt jelent.

Sajtótájékoztatóját követően Győrfi Pál telefonon elmondta: szilveszter éjszaka a mentők egyik legnehezebb időszaka, este 11 és hajnali 5 óra között annyi segélyhívás érkezik hozzájuk, mint máskor több mint egy nap alatt.

Az elmúlt évben 3400 riasztást kaptak, Budapestről és környékéről 1100 esetben kértek segítséget. A legtöbbször ittas emberek miatt hívták a mentőket, de volt tíz olyan eset is, amikor pirotechnikai eszköz okozott sérülést.

Győrfi Pál sajnálatosnak nevezte azt a tendenciát, amely szerint egyre több fiatal és 18 év alatti kerül detoxikálóba, a súlyos alkoholmérgezést szenvedettek 30 százaléka még nem töltötte be a 18. életévét.

A szóvivő felhívta a figyelmet arra, hogy mínusz 5 és mínusz 10 fok között lesz a hőmérséklet éjszaka, ez veszélyt jelent azokra, akik szabadtéren ünnepelnek. Ittasan a földön fekve akár 15-20 perc alatt kihűléses állapot jöhet létre, ami halállal is végződhet. Győrfi Pál arra kérte az ünneplőket, hogy mértékletesen igyanak, és ne hagyják magukra azokat, akik többet ittak.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy az út- és látási viszonyok is rosszak lesznek a köd miatt, ezért fokozottan kell vigyázni a közlekedésnél.

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
justhpeter
@elnyomott: Azért meg ne fagyjon senki éjszaka.
elnyomott
@justhpeter: azoknak kívánom ezt, akiknek nincs tüzelő, nincs fűtés és nincs fedél a feje fölött.
Akinek van, az meg vigyázzon magára.
wpym
A kettos allampolgaroknak mento, orvosi segitseg??? Majd a fagy rendezi a sorsukat. lol
csa-csa
@elnyomott: főleg rájuk gondoljuk! Nekik kívánok jobb évet, boldogabbat majd akkor!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.