Terrorista gondolatai voltak a szombaton, a floridai Fort Lauerdale reptéren lövöldöző Esteban Santiagonak. A férfi azt képzelte magáról, hogy az Iszlám Állam befolyása alatt áll – olvashatjuk az MTI közleményében.

Santiago vaktában lövöldözött a nemzetközi repülőtéren, öt embert megölt, nyolcat megsebesített. Hétfőn áll bíróság elé, a hírügynökségek szerint az is elképzelhető, hogy tette miatt halálbüntetéssel sújtják.

Gyakran "hallott hangokat" a floriai lövöldöző

Indítékaira egyelőre nem derült fény, ahogy arra sem, a feltételezett mentális problémák közrejátszottak-e a bűncselekményben. Az információk ezzel kapcsolatban elsősorban Santiago fivérétől származnak.

Az elkövető korábban Irakban, majd Alaszkában is szolgált katonaként, amíg "elégtelen teljesítmény" miatt le nem fokozták. Ezután tapasztaltak nála mentális problémákat, például hogy látomásai voltak.

Santiago novemberben Anchorage-ban besétált a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) helyi kirendeltségére, ahol bejelentette, az amerikai kormány az ellenőrzése alatt tartja elméjét és arra kényszeríti, hogy az Iszlám Állam terrorszervezet videóit nézze. Ezután a helyi rendőrségre kísérték, ahonnan egy egészségügyi intézménybe vitték elmevizsgálat céljából.

A négy napig tartó vizsgálatokat azonban nem követte semmiféle különleges gyógykezelés, ráadásul ezt követően fegyvere is visszakerült hozzá. Testvére ezt furcsállta, hiszen a hatóságok számára is kiderült, Santiago "hangokat hall".

A hatóságok tudni vélik, hogy a férfi előre megtervezte a bűncselekményt. Még nem derült ki, a gyilkos fegyver azonos-e azzal, amit a vizsgálatokat követően visszaadtak neki.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.