Két közepes erejű földrengés rázta meg Olaszország középső részét szerdán. A földmozgásokat Rómában is érezni lehetett, és abban a térségben is, ahol tavaly a több száz halálos áldozatot követelő rengések történtek – írja a napi.hu.

Sérültekről és károkról egyelőre nincsenek hírek, ám Rómában elővigyázatosságból két metróvonalat is kiürítettek.

Földrengés rázta meg Rómát

Az amerikai földtani intézet jelentése szerint az első, 5,3-as erejű földrengés középpontja 104 kilométerre északkeletre volt Rómától, és mindössze hét kilométerre Amatrice városától, amely súlyos károkat szenvedett a tavaly augusztusi nagy erejű földrengésben. Hasonló erősségű volt a második szerdai rengés is. Tavaly a 6,1-es fokozatú amatricei földrengésben háromszázan haltak meg, épületek és lakóházak ezrei semmisültek meg.

Azóta több mint 45 ezer utórengés volt a térségben. Októberben történt egy 6,6-os fokozatú is – ez volt az elmúlt 36 év legerősebb földrengése.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.