Németországban megszigorítják a távirányítású légi járművek (drónok) használatának szabályait, a kormány szerdai ülésén elfogadott rendelet alapján a többi között bevezetik a drónvezetői jogosítványt.

A vezetői engedélyt az 5 kilogrammnál nagyobb tömegű drónok reptetéséhez kell kiváltani. A jogosítványt 16 éven felüliek szerezhetik meg, a drónvezetői jártasságot a tartományi közlekedési hatóságnál kell bizonyítani egy vizsgán. Az engedély tíz évig érvényes.

Bevezetik a drónazonosító "rendszámot" is, ez a 250 grammot meghaladó tömegű modellrepülőknél és drónoknál lesz kötelező. A járműn a tulajdonos nevét és lakcímét kell feltüntetni.

További új szabály, hogy az 5 kilogrammnál kisebb tömegű drónokat legfeljebb 100 méteres repülési magasságban szabad használni, és csak úgy, hogy a jármű mindig a vezető látóterében maradjon. Kijelölnek tiltott területeket is, nem szabad reptetni drónt egyebek mellett természetvédelmi területek, rendőrségi vagy mentőszolgálati, tűzoltósági, katasztrófavédelmi műveleti területek és tömegrendezvények felett.

A kormány a közlekedés biztonságának erősítésével és a polgárok magánszférájának védelmével indokolja a szabályozást, amelyhez a törvényhozás tartományokat képviselő kamarájának, a Bundesratnak is hozzá kell még járulnia.

A légiközlekedési vállalatok szövetsége (BDL) és az ellenzéki Zöldek szigorúbb szabályozást sürgetnek, szerintük a balesetek és káresetek, illetve a közlekedési vétségek feltárásához ki kell alakítani egy központi drónnyilvántartási rendszert.

Németországban becslések szerint több mint 400 ezer drón van magántulajdonban, számuk 2020-ra elérheti az 1,1 milliót. A német repülésbiztonsági hatóság (DFS) kimutatása szerint tavaly 64 alkalommal tettek bejelentést pilóták arról, hogy veszélyes közelségben észleltek drónt, ami csaknem ötszörös növekedés az egy évvel korábbihoz képest.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

wagabund
asszem a terrorizmus új játékszere kap országos engedélyt...
quadrocopter
@wagabund: A vadászat/fegyvertartás is jogszabályok általi keretek között működhet, pwedig veszélyesebb, mint a drón, amelyen mnden grammnak jelentősége van és alapvetőwen befolyásolja a repülési tulajdonságokat, az 5 kg-os súlyhatár életszerű korlát!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.