Több mint tízezer tüntetővel számolnak Trump beiktatásának Washington-i helyszínén, írja az Independent. A megmozdulások már csütörtök éjjel óta zajlanak: a rendőrök akkor könnygázzal és paprikasprével oszlatták azokat, akik a National Press Club előtt gyűltek össze csütörtökön, ahol a leendő elnök támogatóinak egy rendezvényét tartották.

A republikánus párti Fox Newsnak egy Trump-támogató azt állította, egy tüntető zászlórúddal verte fejbe – résztvevők azonban tagadták, hogy erőszakra került volna sor. Annyi biztos, hogy kifújolták azokat, akik a rendezvényre érkeztek, vagy onnan távoztak. Szemtanúk szerint volt, akit meg is dobáltak.

A hatóságok számolnak vele, hogy Trump támogatói és a tiltakozók közt összecsapások lehetnek. Egy csoport már kilátásba helyezte, hogy megzavarja a beiktatási ceremóniát. Az esemény idején 28 ezren felügyelik majd a rendet, köztük több mint háromezer rendőr, és a Nemzeti Gárda ötezer tagja.

A McPherson Square-en Michael Moore filmrendező mond majd beszédet, oda húszezer embert várnak. Csütörtökön Moore New Yorkban, a Trump International Hotel előtt tartott tömegtüntetésen vett részt olyan hollywoodi sztárok társaságában, mint Robert De Niro, Julianne Moore és Alec Baldwin.

A háborúellenes Answer Coalition és az Occupy Inauguration csoport is tüntetést ígért. Utóbbiak gyűlésén felszólalhat Jill Stein is, aki az elnökválasztás zöldpárti jelöltje volt.

Szombaton még nagyobb tüntetésre van kilátás Washingtonban: a Nők Menete elnevezésű rendezvényre 200 ezer embert várnak, köztük Scarlett Johansson, Amy Schumer és Patricia Arquette is jelezte részvételét. A résztvevők közül sokan cicafüleket fognak viselni, utalva a Donald Trumptól kiszivárgott botrányos kijelentésre, miszerint a nőket a nemi szervüknél fogva szokta megragadni (angolul a szó cicát is jelent).

36 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
Na húzz a vérvörös picsába te kotorékeb. Anyád lenyelt volna most nem mocskoskodnál itt. Szarházi geci. Így is lehet moslékpofájú.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Pergető
@teuton: Megint számtanórát tartasz? Fölöslegesen!
teuton
@Pergető: Igazad van, felesleges az analfabetanak a matekot magyarazni...
Pergető
@teuton: Melyik országban nem ismerik el a vezetést pusztán azért, mert nem az összes választó többsége választotta meg? Erre várnám az okoskodásodat!
teuton
@Pergető: Latom, meg mindig olvasasi, ertelmezesi es matematikai problemaid vannak, tehat vissza az altalanosba! Clinton 3 millioval több szavazatot kapott, mint Trump... Orbannak a valasztok szavazatainak 27%-aval van 2/3-a. Na igy müködik a demokracia, vagyis a magyar illiberalizmus. A demokraciakban meg 40%-kal sem lehet többseget szerezni es kormanyzt alakitani...
Papuska1
@teuton: És az mitől jobb, ha egy országbabán kormányzati káosz van. A józanul gondolkodók igyekeznek, pont az országok kormányozhatósága miatt a "nyertes mindent visz" elvet érvényesíteni, mert a kormányozatlan, belső harcokba zuhanó ország sebezhető, elszegényedik és az erősebbek eltapossák. A világon kevés helyen lehet az emberek egy jelentős részét rávenni arra, hogy politikai véleményt nyilvánítsanak. Nem értik, hogy a politika életet, vagy halált, jólétet, vagy nyomort hozhat! Előre nem látnak semmit, utólag persze morognak, meg háborognak! Akkor már hiába. Az ország lehetőségeit sem látják és a vezetőket "mindenhatónak" gondolják, a rendelkezésre álló pénzt meg "gyártanák" vagy szétosztanák, nem törődve azzal, hogy később mi lesz. Sajnos az emberek egy része ennyire jutott az emberré válásban!
Pergető
@teuton: Clintonné több szavazatot kapott és mégis elbukta az ottani választási törvény és az elektori rendszer miatt. Félve kérdezem, azt is a Fidesz hamisította meg? Most akkor négy évig liberálisék nem fogják elismerni elnöknek Trumpot? Megkérdőjelezik a legitimitását, mint te és társaid Orbánét?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.