Donald Trump hosszas beszédet tartott pénteki beiktatását követően, amelyben számos ígéretet tett az amerikai nép felé. Kérdés azonban, mennyire voltak ezek eredeti gondolatok – írja a The Slot. Szerintük ugyanis plágium az egész: nem más, mint a Batman képregények egyik főgonosza, Átok szájából hangzott el először ugyanez a szöveg.

Íme egy részlet Trump beszédéből:

A mai ceremóniának nagy jelentősége van, mert ma nem csupán átadja a hatalmat az egyik adminisztráció másiknak: ma visszaadjuk a hatalmat Washington DC-ből önöknek, a népnek. Sokáig csak egy kis csoport részesült a kormányzás eredményéből, míg a nép viselte a költségeit. Washington virágzott, ám a nép nem részesedett ebben a gazdagságban. A politikusok jól éltek, de fogytak a munkák, bezártak a gyárak. A rendszer megvédte magát, de az ország polgárait nem. Az ő győzelmeik nem az önöké voltak, és amíg ők ünnepeltek, kevés oka volt a családoknak ünnepelni országszerte. Ez most és itt mind megváltozik, mert ez a pillanat az önöké. Önökhez tartozik.

Érdemes ezeket a mondatokat összevetni azzal a szöveggel, ami a Batman-gonosz Átok szájából hangzott el:

Visszavesszük Gotham városát a korruptaktól és a gazdagoktól! A generációk elnyomóitól, akik a lehetőség mítoszával áltattak titkeket... most visszaadjuk nektek, a népnek. Gotham a tiétek. Senki nem szólhat bele, tegyetek ahogy akartok. Először szabadítsátok fel az elnyomottakat! A hatalmasokat kitépjük a dekadens fészkeikből, és kivetjük a hideg világba, amit mi már ismerünk és elviseltünk. (...) Vér fog folyni. A rendőrség megmarad, hogy mostmár tényleg az igazságot szolgálja. Ez a csodás város mindent kibír, Gotham túl fogja élni!

 A hasonlóság döbbenetes, igaz, Trumpot eddig inkább Jokerrel azonosították.

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
karma1
Hat, ... eleg sok ideje volt a The Slot ujsagirojanak, hogy ezt kiotolje, de jellemzo, hogy ki foglalkozik trumppal... (A slot masik, elegge pejorativ jelentese az argoban "kurva"...Szoval jo kis ujsagok targyaljak maris az ugyet) Hiaba, no, a hasonszoruek megtalaljak egymast rendesen...:o)))
human
Batman már úton volt rendbe tenni Trumpot, de a rajongók feltartották.
youtu.be/a4jpXDKk-rY?t=1m56s
not me
donald "duck" trump-pal az a baj, hogy minden baj van vele.
Minden erkölcsi szinten (a minimális erkölcsi szinten is szinten minden baj van vele,) annyira NULLA ez az ember, hogy nagyon.
Mit bíznék donald trumpra?
SEMMIT!!! (SEM A MAGAM, SEM A CSALÁDOM, SEM A BARÁTAIM, SEM EGY ORSZÁG, SEM EGY VILÁG SORSÁT- SEMMIT!!!)

A kibaszott Sátánra nem bízunk semmit. Ez alapelv!!!
verőce21
A populizmus mindig nyerő beszéd volt, amióta léteznek társadalmak.
Mindig "megeszik" a népek az ilyen beszédeket, csak az a bökkenő, hogy valójában nem kell a hatalom a népeknek, jobban szeretnek rabszolgák lenni! Meg is fogják majd kapni.
human
@not me: Azt el kell ismerni, hogy sokaknak tetszik ez az egyszerű stílus. Talán mert úgy érzik Trump sem okosabb náluk. Jobban tudnak vele azonosulni. Így kialakul egy csatorna Trump és a választók közt. De bár ők nem veszik észre, ez a csatorna csak egyirányú, azaz ők csak befogadók lehetnek. Orbán népszerűségében is sokat számít az egyszerű, körülünk való vidéki suttyó stílus. Az azonosulás itt is egyszerűbb. Mert ugye egy kimért, nem a nép nyelvén fogalmazó vezetővel már nehezebb azonosulni, egyfajta távolságtartás megmarad.
kiscsillag66
Itthon lesz szövetségese, majd kiötölnek valamit, ha egyszer találkoznak. Igaz, hogy erre nincs sok esély.
huKKK
Tudomásom szerint az elnököknek szenzációs beszédíróik vannak.
Sokakat elönt a sárga irígység, látva azt a pompát, királyi elõkelõséget, ahogy ez a klán meg tud jelenni még a leghétköznapibb eseményeken is.
Õszintén, azért eddig nem sok olyan elnök volt, akinek az életteréhez képest kissé szegényes a Fehér Ház, mondhatnám "rangon aluli". Így van?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.