Megszállottan foglalkozott egy amerikai színésznővel a frissen beiktatott elnök, Donald Trump – írja a femina.hu.

Azt már megszokhattuk, hogy az elnök Twitterén naponta más-más áldozatot állít célkeresztbe, úgy tűnik, néhány éve terítékre került az Alkonyat-filmek főszereplője, Kristen Stewart is.

Fiatal színésznőre kattant rá Trump

Stewart a Sundance filmfesztiválon beszélt róla, hogy Trump jó ideig megkeserítette az életét. Elmondása szerint megszállottan rajongott érte, és megállás nélkül a szerelmi életét firtatta a közösségi oldalon. 

Nem bírt lekattanni rólam néhány évvel ezelőtt, kész őrület volt. Akkor még Robert (Robert Pattinson, az Alkonyat másik sztárja – a szerk.) és én együtt jártunk, és ahogy tudjátok, később elég csúnya véget ért a dolog. Akkor Trump még csak egy valóságshowsztár volt, nem is értettem, miért tweetelget rólam egyfolytában. Egyszer azt írta, hogy szemét vagyok, amiért megcsaltam Robot, és újra meg fogom tenni. Nem is értettem, mit van úgy oda a szerelmi életemért. Mindegy, ezek után legalább megint lesz miről tweetelnie

- mesélte a színésznő.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Edmond Dantes
Hát szerintem Magyarország is jobban járna,ha a világok urához hasonlóan Orbán is inkább a nőket hajkurászná.Ha már annyira boldog,hogy ez a félnótás példaképe az USA elnöke.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.