Legyőzni látszik a francia miniszterelnököt egy korábban esélytelennek tartott jelölt. Benoît Hamon egykori oktatási minisztertől senki nem várta, hogy megveri a Manuel Vallst, de az általános alapjövedelem ötletével kampányoló szocialista miniszer az Le Figaro előzetes adatai szerint öt százalékkal vezet vetélytársa előtt.

Alapjövedelmet és legális füvet ígér a francia baloldal favoritjaBenoît Hamon – Fotó: bertrand GUAY / AFP

Hamon esélyei ráadásul javulnak Martine Aubry, korábbi szocialista jelölt és a párt egyik ismert politikusa már kiállt az új jelölt mellett. A politikus arra szólította fel híveit, hogy Hamonra adják le voksukat a következő fordulóban. A Lille-i polgármester és a párt egykori vezetője 2012-ben indult a szocialista jelöltségért, de Francois Hollande legyőzte.

Az eredmény érdekessége, hogy Hamon a francia szocialista párt balra húzóbb ágát képviseli. Kampányában az általános alapjövedelem, az ipari robotok megadóztatása és a fű legalizálása is lényeges pontok voltak. A vele szemben álló Valls piacpártibb, saját szavaival realistább.

A jelöltállítás első körében Hamon a szavazatok 36 százalékát szerezte meg, míg Valls 31 százalékot. A maradék a többi jelölt között oszlott el.

A következő forduló előtt várhatóan Valls a gazdasági realitások és a megvalósítható programmal kampányoló jelölt lesz. Már az előzetes eredmények kihirdetésekor közölte, hogy ellenfelének ígéretei betarthatatlanok, és azok egyenesen a pártot veszélyeztetik.

Akárki is lesz a szocialista párt jelöltje, a közeledő választásokon a Marie Le Pen nevével fémjelzett EU-szkeptikus szélsőjobbal és a Francois Fillon vezette konzervatívokkal kerülnek szembe. Az eddigi felmérések – ha ezek a 2016-os év nagy mellélövései után érnek még bármit – szerint a szocialistáknak nem sok esélyük van kormányon maradni.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pergető
Ideális baloldali politika! Mit is ígérget?
Ingyen élés és bódulat!
Hát nem mondom, ütős program!
1magyar
Legális fűvel véget vet a drogbárók hatalmának.Az alkohol legalizálása is véget vetett a feketézők gazdagságának.
Bár mindkettőt utálom, de ez az egyetlen módja.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.