Fegyverrel végzett volt élettársával egy férfi egy marosvásárhelyi lokálban – közölte a Mediafax hírügynökség.

A hírügynökség ügyészségi forrásokra hivatkozva közölte, hogy a férfi vasárnap este sörétes vadászfegyverrel hatolt be a lokálba, ahol a 28 éves volt élettársa dolgozott, és rálőtt a nőre, majd elszaladt. A lövés a lokál egyik vendégét is megsebesítette. A kórházba szállított nő belehalt a sérüléseibe.

Az elkövetőt nem sokkal később elfogták. A csendőrök megtalálták a fegyvert is, amelyet az elkövető menekülés közben eldobott. A hatóságok szerint a 30 éves férfi szerelemféltésből követte el tettét. Az áldozat egy két és fél éves gyermek édesanyja. A Maszol.ro portál szerint az áldozatot G. Emesének hívják, a nő Facebook-oldalán vasárnap este gyászoló bejegyzések jelentek meg.

A Maros megyei rendőrség szóvivője a Zi-de-zi.ro marosvásárhelyi portálnak elmondta: egy héttel ezelőtt az áldozat telefonon kért segítséget a rendőrségtől, miután a volt élettársa megfenyegette és meg is verte. Tájékoztatták arról, hogy lehetősége van a férfi távoltartását kérni, és szükség esetén a családon belüli erőszak áldozatai számára kialakított otthonba is költözhet. A rendőrség bűnügyi dossziét nyitott a férfi ellen, és átadta az ügyet az ügyészségnek.

A nő szerdán ügyvéd útján kérte a volt élettárs távoltartásának az elrendelését, de nem kérte, hogy a bíróság sürgősségi eljárással tárgyalja az ügyet. A gyilkosság az előtt történt, hogy a bíróság a távoltartásról rendelkezhetett volna.

A Maros megyei törvényszék hétfőn 30 napra előzetes letartóztatásba helyezte a gyilkossággal gyanúsított férfit.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nezelodo
Szomorú történet, de legalább a szülőföldjén "élte" ki a hajlamait, és nem jött ide a hívó szóra, mint az orvos honfitársa, gyilkolni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.