Részvéttáviratban fejezte ki együttérzését a veronai buszbaleset miatt Ferenc pápa szerdán – adta hírül az MTI.

A pápa együttérzését fejezte ki az olaszországi Verona közelében péntek éjszaka történt baleset minden érintettjének, az áldozatok családtagjainak és a sérülteknek. A részvéttáviratot a pápa nevében Pietro Parolin bíboros-államtitkár juttatta el Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érseknek.

Ferenc pápa is imádkozik a buszbaleset túlélőiért

A távirat szerint Ferenc pápa "mély fájdalommal értesült az olaszországi Verona közelében történt buszbalesetről", melyben a Szinyei Merse Pál Gimnázium 16 diákja életét vesztette, illetve többen súlyos sérüléseket szenvedtek, és "a tragédia minden érintettjét biztosítja imádságos együttérzéséről".

A pápa

az elhunytakat a mindenható Isten irgalmas szeretetére bízva imádkozik azért, hogy a családtagok és barátok vigasztalást találjanak gyászukban, és erőt tudjanak meríteni az Úr kegyelméből.

Ferenc pápa imádkozik a sérültekért is, és mindazokért, akiket érintett a tragédia, hogy gyógyulást és vigaszt leljenek a szomorúság idején. A pápa a Szinyei Merse Pál Gimnázium egész közösségére és valamennyi gyászolóra a béke és erő isteni áldását kéri

- olvasható a közleményben.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.