Az Apple után az Uber ügyvezetője is aggodalmát fejezte ki Donald Trump új, bevándorlásellenes politikája miatt – olvasható a Mashable cikkében.

A Trumpot üzleti tanácsokkal támogató 19 vállalat vezetői közül a nyilvánosság előtt az Uber és a Tesla vezetői ítélték el Trump lépését – erről a Huffington Post számolt be.

Az Apple céget vezető Tim Cook egy, a kollégáknak küldött belső levélben jelentette ki, hogy az új amerikai elnök által kiadott rendeletek nem azt a politikát képviselik, mint amit ő támogatni tudna – írtuk korábbi cikkünkben.

Az Ubert irányító Travis Kalanick ugyancsak egy, az alkalmazottaknak küldött feljegyzésben írt arról, hogy sokakat érinthet a cégnél Trump rendelete, akiket kompenzál a vállalat. A levelet a New York Times hozta nyilvánosságra – olvasható a Mashable cikkében.

A Huffington Post arról számolt be, hogy a 19, Trumpot üzleti tanácsokkal ellátó vállalatvezető közül eddig ketten emeltek szót nyilvánosan az új elnök nagy vihart kavart bevándorlástiltó rendelete ellen, Kalanick mellett a Tesla céget irányító Elon Musk. Ő úgy fogalmazott a Twitteren, hogy nem a legjobb módja egy ország előtt álló kihívások legyőzésére az, amit Trump a rendeletével elindított. A többi cégvezető azonban eddig nem lépett meg ilyet.

Más vállalatvezetők azonban egységesen elítélték a bevándorlás tiltását, a Microsoftot vezető Satya Nadella a Linkedinen írt arról, hogy kétszeres érintett a témában (Indiából származik), szerinte a bevándorlóknak pozitív hatása van a vállaltra (ahol dolgoznak), az országra és a világra.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Manhattan
Átmásolom Ágoston László idepasszoló írását :
Akarod tudni, hogyan jöhetett létre Trump és a Brexit? Ők csinálták. Adatelemzők. És te önként szolgáltatsz nekik adatot.
70 lájkolásodból annyira ismer a rendszer, mint egy barátod.
150 like - annyira ismer, mint a szüleid
300 lájkolásodból annyira ismer, mint a házastársad.
A telefon a zsebedben megmondja nem csak azt, hogy hova mész, de azt is, hogy milyen a hangulatod. A lépéseid sebességéből.
Egyetlen nap alatt 175 ezer féle (!!!) hirdetést teszteltek le az alanyokon a minél nagyobb hatás reményében. Nem csoportokra (pl. nők) céloztak, hanem EGYES EMBEREKRE. Megkeresték azokat, akikre szükségük volt és azt mondták, amit ők hallani akartak. Trump nem össze-vissza beszélt - anyagot gyártott, amit a különböző érdeklődésű, gondolkodású embereknek szolgáltak ki utána. Egyesével. Névre szólóan.
Nem. Ez nem konteo. Ez egy konferencia leirata.
Állomány vagy, mint a vadaknál. És becéloznak, mint egy vadat. El is ejtenek. Olyan világot teremtenek körülötted, amilyennek akarják, hogy lásd a világot. Tudják, mi a gyenge pontod és oda lőnek. Eltalálnak, legyél benne biztos.
Adtak egy applikációt az embereik kezébe és csak azokra a címekre küldték ki őket, ahol meggyőzhető emberek voltak. A tapasztaltakat beküldték a központnak. Ledarálták Angliát és Amerikát. És most árulják a technikát a világon mindenhol. Pár év és lesz itthon is.
Tudják, ki aggresszív és labilis - fel kell tüzelni? Pénzért simán!
Tudják, ki beforduló és félénk - el kell bizonytalanítani, hogy otthon maradjon szavazás helyett! Meg van az ára!
Tudják, ki félti az unokáit - fessünk fel neki migránsveszélyt és harcolni fog! X dollár / fő.
Tudják, ki belefásult idealista - tovább nyomják lefelé.
Játszanak veled, mint macska az egérrel. Te pedig végtelen mennyiségű adatot szolgáltatsz. Az egész életed fent van a neten. Állomány lettél. Vadállomány.
Elmenekülni nem tudsz. Amit tehetsz, hogy nem hiszel el mindent. Hogy mögé látsz. Hogy utánanézel. Hogy...
Manhattan
Folyt: Hogy gondolkodsz. Hogy tájékozódsz annyi forrásból, amennyiből csak lehet.
Hogy nem hiszed el!
Az intelligencia választja el a vadat az embertől. És hamarosan nyílni fog ez az olló, ami már most is hatalmas. Legyél okos!

Ne adjuk könnyen magunkat! És az emberségünket.
moiszikf
@Manhattan: Az igazság kedvéért azért tegyük hozzá, h ezen módszereket nem csak Trump és "Brexiték" használták, hanem a "másik oldal" is. Így teljes a kép (és tökéletes a kelepce).

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.