A január elején hivatalba lépett szociáldemokrata-liberális kormány egy közkegyelmi, és egy másik, a büntető törvénykönyv módosítására irányuló tervezettel készül enyhíteni a börtönök túlzsúfoltságán. A jobboldali ellenzék és Klaus Iohannis államfő viszont azt állítja: valójában a korrupt politikusokat akarják megmenteni a felelősségre vonástól. Bukarestben több mint tízezren gyűltek össze az Egyetem-téren, megbénították a közlekedést, majd a tömeg az igazságügyi minisztérium, illetve a médiafelügyelet székháza felé indult. A tiltakozók többek között azt skandálták, hogy „Le a bűnözőkkel”, „A PSD a vörös pestis”. Emellett táblákat emeltek a magasba, amelyeken többek között az áll, hogy „Bűnbanda, bíróságra veletek”, „Nemet a közkegyelemre, Igent az iskolákra és kórházakra”, „Népszavazás”, „Megálljt a korrupciónak”, „Dragnea tönkreteszi Romániát”.

Forrás: index.hu
Feltöltő: Cefi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Cefi
@Zeta: Azért ők falhoz is állították a törpe diktátorukat.
Zeta
Na , ez nálunk , mikor lesz?
Mikor megyünk ki az utcára ?
Cefi
@Zeta: Azért ők falhoz is állították a törpe diktátorukat.
nevemnick
Ami késik az nem múlik.
A kormány sorozatban tesz róla, hogy gyűljön a harag.
Gyuri Géderről
@Zeta: Mi nem megyünk az utcára, mert be vagyunk szarva. Minket kitesznek az utcára.
F_Viktor
Romaniaban orbant 2010 decembereben elzavartak volna a busba, de ha kihuzta volna 2012-ig, a MANYUP lenyulasaig, akkor valamelyik bukaresti park fajan szaritottak volna ki a bo"ret.
Van meg mit tanulnia a magyaroknak meg a romanoktol is!
Persze ok nem akarnak nagyot almodni, csak Europaban europai modon es eletszinvonalon elni, ezert nemet mondanak a korrupciora, nem kell nekik Olimpia, felesleges uj stadionok szazai, vagy eppen uj atomeromu...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.