A román diszkriminációellenes tanács 5 ezer lejre (343 ezer forint) bírságolta meg szerdán az egyik román hírtelevízió műsorvezetőjét, aki tavaly októberben a magyarokról tett sértő kijelentéseket.

Radu Banciu, a B1 hírtelevízió műsorvezetője tavaly októberben a magyarországi kvótanépszavazás kapcsán arról értekezett, hogy

a magyar is migránsnép, amelynek nincs mit keresnie Európában.

Egyebek mellett kijelentette, Erdély remekül nézne ki magyarok nélkül, és az erdélyi magyaroknak Magyarországra kellene költözniük, illetve hogy

Európában egyetlen nemzet sem szereti a magyart.

A tanács hivatalból indított eljárást a műsorvezető ellen, de Márton Árpád, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) parlamenti képviselője és az Active Watch emberi jogi egyesület is feljelentést tett.

A testület egyöntetűen megállapította, hogy a műsorvezető diszkriminált, és 5 ezer lejre bírságolta. A tanács határozata ellen Banciu a közigazgatási bíróságon fellebbezhet.

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

TASzSz
Trianonban tárgyalnak az országok további sorsáról a világháború után. A tárgyalás közepén jelentkezik a magyar küldött, hogy szólni kíván.
- Én csak azt szeretném mondani, hogy mikor mi idejöttünk a Kárpát-medencébe, az éjszaka ellopták a románok a lovainkat.
A többiek nem igazán értik, kérdi az elnök, szeretné-e a magyar ha a hozzászólását jegyzőkönyvbe vennék-e.
- Á nem, nem kell. Csak úgy mondtam...
A tárgyalás folytatódik, megint szólni kíván a magyar:
- Én csak azt szeretném mondani, hogy mikor mi idejöttünk a Kárpát-medencébe, az éjszaka ellopták a románok a lovainkat.
Megint kérdik, jegyzőkönyvbe akarja-e vetetni? Mondja:
- Nem kell, csak úgy mondtam...
A tárgyalás folytatódik, a magyar megint szólásra kér engedélyt:
- Én csak azt szeretném mondani, hogy mikor mi idejöttünk a Kárpát-medencébe, az éjszaka ellopták a románok a lovainkat.
A román küldöttnek már vörös a feje! Üvöltve kifakad:
- De hiszen akkor mi még itt sem voltunk!
Mire a magyar:
- Na, ezt vegyék jegyzőkönyvbe...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!

cs.n.
A románoknak is van Szaniszló Ferijük?
quadrocopter
Csak egy hibája van, a dákok előbb éltek a mai Románia területén , mint ahogyan a magyarok betévedtek volna a Kárpát-medencébe.
lópicigáspár
Idióta mindenhol van, csak van ahol felszólalnak az ehhez hasonló nagy nemzetiek, elítélik őket, nálunk meg kormány szintű elvárás a sz@r fröcsögés!
TASzSz
@quadrocopter: A dáko-román elmélet szerint...
quadrocopter
@TASzSz: Szar ügy, merthogy magyar soha nem talákozott római polgárral, míg dák igen!
Dacia csak 150 évig volt római fennhatóság alatt, eközben magyarok még sehol!
A román nyelv 6 %-ban tartalmaz csak magyar szavakat, márpedig ha huzamosabb ideig éltünk volna együtt a dákokkal, akkor ennél sokkal több magyar szót használnának, mint ahogyan a román nyelv 45.7 %-ban szláv eredetű!

Lehet támadni a dákó-román elméletet, mint ahogyan mellette is és ellene is szólnak érvek, azonban az kétségelen tény, hogy Dácia, római provincia volt akkor, amikor még a magyarok sehol nem voltak a Kárpát-medencében!
Nincs értelme kiszínezni, másként beállítani a történelmet!
TASzSz
@quadrocopter: Nekem csak egy gondom van! Erdélyben LEU-val kell fizetni!!!
quadrocopter
@TASzSz: Nekem ilyen gondom nincs, nekem elég a haldokló Ausztria, vagy Szlovénia is.
TASzSz
@quadrocopter: Ebben meg az a pozitív, hogy lesz megint Osztrák-Magyar Monarchia!!!
quadrocopter
@TASzSz: Erre azért nem fogadnék...az osztrákok sem hülyék, hogy koloncot vegyenek a nyakukba!
TASzSz
@quadrocopter: Pedig már a földjeinkre fáj a foguk!!!
quadrocopter
@TASzSz: Ja, mert ennyire ólcsón sehol a világban nem tud bérelni, vagy megszerezni termőföldet!
TASzSz
@quadrocopter: Na, meg hogy magunk mellett még egy 30 milliós lélekszámú országnak tudunk élelemet teremelni éves szinten!!!
quadrocopter
@TASzSz: Még az ukrán nyugdíjasoknak is futná!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!

Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.