A fővárosi csendőrség becslése szerint mintegy harmincezer személy gyűlt össze csütörtök este 8 óra körül Bukarestben, akik a Büntető törvénykönyvet és a büntető perrendtartást módosító sürgősségi kormányrendeletek ellen tüntetnek a kormány épülete előtt – olvasható az Agerpres magyar hírfolyamában.

A rendőrség minden sugárutat lezárt a forgalom elől, amely a bukaresti Győzelem (Victoriei) térre vezet.

Románia számos városában vonult ismét utcára a tömeg csütörtök este, hogy a Btk. sürgősségi rendelettel történő módosítása ellen tiltakozzon. A hatóságok számadatai szerint este 8 óra körül Marosvásárhelyen kétezer, Nagyváradon ötezer, Déván ezer, Nagybányán négyezer, Besztercén kétezer, Nagyszebenben több mint tízezer ember gyűlt össze a tüntetésre. Kolozsváron már este 7 óra körül háromezernél is többen gyülekeztek a főtéren, hogy egymást követő harmadik este tiltakozzanak a büntetőjogot módosító rendeletek ellen. Este 9-re létszámuk már húszezerre nőtt.

A csütörtöki bukaresti tüntetést itt lehet élőben követni:

 

A tüntetések kedd óta folynak, szerda este és éjjel százezres tömeg vonult fel a korrupció elleni erős fellépést puhító rendeletmódosítás ellen szerte az országban.

(AGERPRES magyar hírfolyam)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nagy Mária
Szorítok, tartsatok ki! Mutassatok példát a lapuló magyar népnek!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.