Bizony, ma van a legendás szuperfinom mogyorókrém világnapja, ami idén már az 53. születésnapját ünnepli.

Hogy a világnap miért mára esik, nem tudni, hiszen az első üveg 1964-ben április 20-án gördült le a gyártósorról. A finomság azóta meghódított a világot, azonban sajnos épp olyan káros, mint a legtöbb más jó dolog ebben az életben.

A Nutella elődjét egy olasz pék, Pietro Ferrero találta fel, aki Olaszországban, Alba városában működtetett egy kis pékséget, ez a környék pedig híres volt a mogyorótermesztéséről. A mester 1946-os első prototípusa a Pasta Gianduja nevet kapta, amely még teljesen szilárd halmazállapotú volt, és – kapaszkodjon meg- kereken 300 kilós kiszerelésben árulták.

Ma van a Nutella világnapja, de inkább felejtsük el egész évre

Ferrero később továbbfejlesztette az ötletét, így született meg öt évvel később a Supercrema, ami már sokkal krémesebb állagú volt, mint az előd. 1963-ban már az ötletgazda fia, Michele újította meg a családi találmányt, méghozzá azzal a szándékkal, hogy egész Európában ismert termék legyen. Ennek érdekében módosította a krém összetételét, majd átkeresztelte a már jól ismert Nutella névre.

És a végére a szomorú hír: nemrég derült ki, hogy a kedvelt mogyorókrém sajnos karcinogén anyagokkal van tele, így ha lehet, tényleg csak a világnap alkalmával fogyasszuk.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

wagabund
Láry-fáry,... Mondhat bárki bármit, egyszerűen qurvafinom...

Ebből eredően engem qurvára hizlal.
Persze ez nem von le semmit a hatalmas ízélményből...

Akárki találta fel, zseni volt.
.
cs.n.
Mire nem mondták még, hogy rákkeltő? Még a szódavízre is. Vagy a pirítós kenyérre. Aki nem akar rákkeltő anyagokkal találkozni, az ne egyen, ne igyon semmit, ne vegyen levegőt, de jobban teszi, ha meg sem születik. Akkor tutira nem fog a rákkeltő rákfenékkel találkozni.
Veleda
Biztos van valami rossz mellékhatása, mert én egy szelet kenyérrel megettem egy üveggel, és nem volt jó hatása. Rosszul lettem. Azóta csak minimum 2 kanállal merek kinyalni belőle, az éjszakai spájztúrámon. Ha felébredek.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.