Romano Prodi, az Európai Bizottság volt elnöke a SkyTg24 olasz hírtelevíziónak elmondta, 

az Európai Unió végét jelentené, ha a Nemzeti Front jelöltje, Marine Le Pen lenne a francia elnökválasztás győztese.

Prodi – aki kétszer is betöltötte az olasz miniszterelnöki tisztséget, illetve 1999 és 2004 közötti volt az Európai Bizottság elnöke – azt hangoztatta, hogy "Európa kettős támadással áll szemben". "Donald Trump kívülről, Marine Le Pen belülről támadja" – fogalmazott Romano Prodi, aki szerint éppen a "Trump-hatás" kényszerítheti végre reakcióra az európaiakat.

Az olasz politikus a megoldást az Angela Merkel német kancellár által is felvetett kétsebességes Európában látja: Szavai szerint "mivel az EU-ban nem tudunk mindannyian együtt haladni (...), mivel így az eltűnést kockáztatjuk, bizonyos dolgokat együtt kell csinálni, például tíz tagállam közösen alkot európai hadsereget, mások közös szociális politikát, azzal a feltétellel, hogy nyitva hagyjuk az ajtót más országok előtt is". Úgy vélte, hogy a kétsebesség nem egy első- és másodosztályú Európát, hanem az európai cselekvőképesség megerősítését jelenti.

Hangsúlyozta: a római kormánynak jól fel kell készülnie a Római Szerződés évfordulóján az olasz fővárosban tartandó márciusi csúcstalálkozóra.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

3dwhite
Megfontolandó. Talán tényleg szükség lenne "ellenpólusra" csak a biztonság kedvéért.
Szókrakész
Pedig hozzá kell szoknotok a gondolathoz, hogy vége az ingyen ebédnek.
Az EU már rég megszűnt abban a formában létezni, ahogy REKLÁMOZTÁTOK.
Egy diktatórikus EU volt a célotok.
A Fourth Reich manifesztálása.
De ennek ha nem Le Pen, akkor más, de véget vet.

Akkor mégse Orbán az igazi, súlyában mérhető mumus?
Saját házatok táján vannak ellensöprögetők?!?!?!

Akkor ennyit is érhet az EU!!!
Egy francia dissent thinking és már borul is a bili.

Ügyesek vagytok!!!
Mit ne mondjak?
Tavryni őrnagy
L.P. kiléptetné fra.o-ot mindenhonnan (Eu, Nato). Persze lehet, hogy csak álhír.
human
@Szókrakész: Egy diktatórikus EU van jelenleg??? Tudod mi lesz, ha Le Pen és az Orbán-félék szája íze szerint alakul át az EU. Ismét nemzetállamok lesznek és a hatalom még bátrabban telepedhet rá a társadalomra, mert nem lesz külső kontroll, ami legalább figyelmeztetné a demokratikus értékek tiszteletben tartására.
fekete
La Pen fog is gyozni. Latam a beszedet melyet Lionba mondott. Ki az EU-bol,a az eurot is vissza
cserelik a regi penzukre,es eleg a Merkel fele Globalizasbol!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.