Tizenkét pontban foglalta össze a Csíki sör történetét a Facebookon Szilágyi N. Sándor, kolozsvári magyar nyugalmazott egyetemi tanár – szúrta ki a 444. Többek között ezt írja az elemzésében:

És persze folyik a bojkott-kampány a Székelyföldön is, mert most mindennél fontosabb, hogy minden lehetséges eszközzel az Igazi Csíki Sört támogassuk, az pedig egy kicsit se számít, hogy ha ez a bojkott sikeres lesz, és a környéken már nem lesz elég vevő a termékére, akkor a Heineken esetleg összecsomagolja a gyárát, és elviszi mondjuk Teleorman megyébe, aminek következtében nem 40 vagy 140, hanem annál jóval több magyar ember marad munka nélkül Csíkszeredában.

Szilágyi tételesen végigmegy rajta, hogy mióta gyártanak sört Csíkszeredában, mikor jött a holland Heineken, és mikor lépett a piacra a felerészt szintén holland tulajdonban lévő Lixid Project Kft, az "Igazi Csíki sör" gyártója. Részletesen leírja azt is, hogy alakult a Heineken és a Lixid pere, hogy mi alapján döntött a holland multi mellett a bíróság.

Mivel azon a piacon, ahova a legkönnyebben el tudnak jutni, a fő konkurens a Heineken Ciuc Premium-a (azaz a magyarok körében a Csíki sör), a magukét Igazi Csíki Sör-nek nevezik el, így, magyarul, hogy a magyarok már csak ezért is inkább ezt vegyék, még ha drágább is egy kicsit. (Annyit viszont megér, hiszen ha ezt vesszük, nemcsak a sört fizetjük, hanem a „magyarságot” is. A piacnak ugyanis semmi sem szent, a magyarságot simán lehet marketingcélokra is használni, úgysem fog az senkinek leesni, hogy aki „magyarságot árul”, azt akár nemzetárulónak is nézhetné valaki.)

A posztot ezzel zárja:

A múlt héten egész Romániában 600.000 ember tüntetett a korrupció ellen és a törvényesség betartásáért. Bukarestben 300.000, Kolozsváron 50.000, de még Besztercén is több ezer ember. Csíkszeredában ezért naponta 100-an tüntettek, hiszen a törvényesség betartása nem „magyar ügy”, az csak országos ügy, amihez a magyaroknak semmi közük. Azzal foglalkozzanak csak a románok. 300-an csak hétfő este gyűltek össze, mert akkor az Igazi Csíki Sörért kellett tüntetni. Erre mondják a románok, hogy Ţara arde şi baba se piaptănă. (Aki nem értené: Ég az ország, s a vénasszony fésülködik – olyankor mondják, mikor nagy bajban valaki pitiáner dolgokkal foglalkozik.)

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
Nyugodtan zavarjak csak el a Heinekent, - majd jon a mi hos nagyvezirunk, es odadob 50 milliot, 1 milliardot a munkanelkuli erdelyieknek, oszt jonapot.
Hat nem tudtatok, hogy ovi senkit sem hagy az ut szelen - aki ra szavaz?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
quadrocopter
Nem érdekes, az állásvesztettek jöjjenek át közmunkásnak. Mert a csíki kotyvalék, az eredeti hun kotyvalék!
Csizmás Kond
Szerintem butaság egy egyetemi tanártól ilyen légbőlkapott marhaságokat írni.
Aki járt ott és persze vásárolt is valamit az szerintem látta az üzletek polcain hányféle sör kapható a Heineken mellett...szóval ez az egy még észre sem vevődik nemhogy komolyabb kereskedelmi zavart okozzon.
Amúgy is ahogy írják ot-tíz évente gazdát cserél a nagyobbik sörgyár...szóval a Heineken is csak ideig óráig lesz munkáltató, majd jön egy másik és így tovább.
karma1
@lampa laz: Deagam, en nem bantottalak Teged, Te miert bantasz engem???
Beepitett fidesz- ember??? Huuuuuuuu, nema'... Itt Kamcsatkan egy sincsen olyan, en inkabb az eddigi tetteikbol kalkulaltam ki a varhato baromsagaikat...:o))))

(Kulonben meg igazad van, neha ugy erzem, hogy eleg, ha a pergeto-bringas baromsagait olvasom, es akkor hanyatt-homlok menekulok elore, ide, Hozzatok...:o))))))
lampa laz
@karma1: jajjjj, mit tettem, bocsáss meg kérlek. Én viccnek szántam, hiszen a kommentjeidből világosan látszik, h 1 táborhoz tartozunk. Szeretem olvasni a logikus érveléseidet, véleményedet főleg azért mert éltél itt eleget ahhoz, h onnan kintről tisztábban lássad a mai állapotokat kishazákban. Úgy, h ezek után is várom hsz-idet.
Mégegyszer bocs.
karma1
@lampa laz: Dehogy bocsi, Te Draga! En is hulyulok, mert tudom, hogy mi a velemenyed, kulonben nem csipkedtelek volna vissza, hihihi,... Van egy olyan erzesem, hogy mar adott is nekik, es valami 100 templomot is felujitott arrafele,...:o))))))
Sajnos, nem latom tisztabban, csak maskent, ... Mar latom, es sajat tapasztalatbol tudom, hogy ugyanannyi munkaval, amennyit most otthon egy atlagos munkas dolgozik, csodakat lehetne tenni, nem kellene hozza mast csinalni, "csak" a korrupciot megszuntetni, 15 %-ra lecsokkenteni az AFA-t, ketkulcsos adot visszaallitani, es persze nem rendszerszinten mindent ellopni, hanem a GDP-be beletenni az osszes penzt (adot, profitot, EU-s hozzajarulast, meg ami meg hozzajohet), es maris viragzo gazdasag lenne. Hidd el, nem megerolteto, mert ez mukodik...:o))) Na, legyen szep napod, en mindjart huzok aludni...:o)))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.