Hatalmas meglepetéssel készül a HMD Global, amelynek kötelékébe a Nokia is beletartozik: régi kedvenc telefonunk, a Nokia 3310-es térhet vissza az idén. Ez volt az első tömegesen vásárolt mobiltelefon, amelyből világszerte több, mint 100 millió darabot értékesítettek a kétezres évek elején.

Persze, jóval megelőzte az okostelefonok korát, így felújított változatban tér vissza hozzánk a kis készülék, ám remélhetőleg épp olyan szívós lesz, mint elődje, amivel – ezt sokak tapasztalata bizonyítja – focizni is lehetett a maga idejében.

Visszatér a Nokia mindent kibíró telefonja

Természetesen elképzelhetetlen a klasszikus snake játék nélkül, ez is rajta lesz, a 60 eurós, azaz 18 ezer forintos telefon pedig a legmegfizethetőbb kategóriába tartozik majd.

A Nokia egyébként négy új modellt tervez bemutatni a február 27-én kezdődő, barcelonai Mobile World Congress keretein belül, ami az év legjelentősebb mobilkonferenciája.

 (International Business Times)

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Szókrakész
Bőven elég volt, amit ez tudott.
Nem kell ide "okosabbnál okosabb" telefonok tömkelege, mikor hülyébbnél hülyébb emberek használják.
Ha kijön, lehet, hogy csereberélek én is.
Sőt.
Mi az hogy.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.