Rakétarendszerrel felszerelt harci vonatok gyártásába kezdett az orosz védelmi ipari – ez a hír járja Moszkvában. A hvg. hu Viktor Litovkin orosz katonai szakértőt kérdezte a témában. 2020-ig hat vonatot, úgynevezett „Barguzin”-okat állítanak hadrendbe, mindegyiket három-három RSZ-26-os „Rubezs” rakétával.

„Hazánk hatalmas szárazföldi területtel rendelkezik, amelyet fejlett vasúthálózat sző át. A vonatok naponta 2400 kilométert lesznek képesek megtenni, és gyakorlatilag képtelenség lesz megkülönböztetni azokat a közönséges hűtővagonoktól”

– állítja Litovkin.

A „Rubezs” rakéta hatótávolsága meghaladja a 8000 kilométert, és hiperszonikus sebességgel repül célja felé, így elfogására egyik ballisztikus védelmi rendszer sem képes jelenleg vagy a közeljövőben.

Az Egyesült Államokban mind szakértői körökben, mind a sajtóban azzal vádolták Oroszországot, hogy az RSZ-26-os rakétával megsérti a közepes és rövid hatótávolságú nukleáris erők felszámolásáról szóló (Intermediate-Range Nuclear Forces Treaty – INF) 1987-es szerződést.

Az amerikai katonai szakemberek vizsgálatai és számításai szerint a mozgó-rejtőzködő „Barguzin” nemcsak igen veszélyes fegyverrendszer, de a mobilitása miatt felderítésének és megsemmisítésének esélye legfeljebb tíz százalék.

Nehézséget okoz, hogy korábban (tizenkét évvel ezelőtt nemzetközi megállapodások kényszerére befejeződött a  harci vonatok őrjárata) a „Juzsnoje” iroda végezte a hadivonatok konstruktőri fejlesztését, amely cég az ellenséges Ukrajnában rekedt. Ezért szinte mindent előröl kellett kezdeni – magyarázza Litovkin.

Az első „Barguzint” az év első negyedében mutatják be Vlagyimir Putyin elnöknek, és bár határidőket nem jelöltek ki, könnyen lehet, hogy jövőre már sínre kerül az első rakétahordozó álhűtővagon is.

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Cefi
@Lepényleső: A korszerű mozdonyokat magyarországról, a most épülő felcsúti mozdonygyárból rendelik. Típusjele: 424.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Cefi
@Lepényleső: A korszerű mozdonyokat magyarországról, a most épülő felcsúti mozdonygyárból rendelik. Típusjele: 424.
papa.49
Gyerekek ott a vonatnak hagyománya van hiszen már Sztálin is azzal kezdte, hogy kirabolta a postavonatot!!!
papa.49
@Cefi: Mikor kis srác voltam, Akkor volt ez a pesti vicc.. Megy a vonat a Szovjetunió felé, nehezen zakatolva, ezt hallani ,,hús, zsír, hús, zsír,, mikor jön visszafelé diadalmasan száguldva a következő hallható ,,lófasz nektek, lófasz nektek,, ))))))))))))))
quadrocopter
Érthetelen, ugyanis Oroszország eddig is vonatoztatta atomtakétáit az Ural körül, az egész szetrelvény egy kilövőállvány a kiszolgáló egységekkel együtt!

Tessék rákattintani a " russian railroad icbm" című ismertetőre, vagy beírni a keresőbe.
justhpeter
Minél többet fegyverkeznek, annál kevesebbet fognak a felzárkózásra ordítani.
wagabund
azért a sínekre ügyelni kellene...ha hűtővagonok, ha mások gurulnak rajta...
Desischado
Nem tetszik nekem ez a nagy fegyverkezés!
papa.49
@Desischado: Nem emlékszel már mindig a ,,békét védték,, a fegyverkezéssel, egészen addig míg a Regen ki nem tolt az akkori Szovjetunióval, a ,,csillagháborús,, terveivel, mert a muszka gazdaság akkor roppant meg igazán...
kemeati
@papa.49: Én egyetértek oroszokkal minek telepítettek lengyelek patriot-rendszereket Varsó mellett és ők meg 3 balti ország miért hívott be amcsi katonákat,ja rajtunk meg miért vonultak át amcsi tankok romániába?Akkor még nem is Trump volt,de ovi akkor is nyugatra nyalt.Ajánlom Molnár F. Árpád videókat Youtube-n!
wagabund
@papa.49: mindig a kisemberekkel tolnak ki...nem a politikai hatalommal..
quadrocopter
Semmi jó nincs kilátásban a jövőt illetően, Trumpli mesél és fenyegetőzik, Putyin szintén, a magyar "Karate Kid" európai legerősebb hadseregről álmodozik, a magyarokat a környéken nem imádják, csak a Rogán-Tróger kötvényesek, növekvő számban az intelligens fegyverrendszerek és harci drónok tesztjei, Kína is ott kekeckedik, ahol tud, gyorsan elfelejtették a XX.szd.-i tragédiákat!
Vagy csak a sajtó foglalkozik többet a "háború nem más, mint a politika folytatása" elvvel?
bence
Jól egymásra talált ez a két hülye ! Mindkettő csak harcolni akar !Na ennek is csak mi isszuk meg a levét !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.