Tavaly októberben fogták el a kurd erők Kirkutban az Iszlám Állam gonosztevőjét, Amar Husszeint. A terrorista az újságíróknak most azt mondta: több mint 200, a yazidi kisebbséghez tartozó nőt erőszakolt meg Irakban 2013-as csatlakozásától az elfogásáig.

Vezetőik, parancsnokaik engedélyt adtak erre, Husszein szerint pedig

a fiatal férfiaknak szükségük van erre, ez normális.

A terrorcsoport iraki előrenyomulása során rengeteg nőt erőszakolt meg és adott el szexrabszolgának, míg férfi rokonaikat általában társaival meggyilkolták. Amar Hussein saját bevallása szerint mintegy 500 embert ölt meg, mert bárkit fejbe lőttek vagy lefejeztek, akit „szükséges volt” – idézi a metro.

200 nőt erőszakolt meg az Iszlám Állam terroristája, szerinte ez a normális

Ilyen alkalmakkor hét, nyolc, 10, 30 vagy akár negyven embert vittek ki egyszerre a sivatagba, szemüket bekötözték, aztán golyót repítettek a fejükbe. „Ez volt a normális” – fogalmaz a terrorista, aki bár beismerte, hogy habozás nélkül ölt, mégis áldozatnak tartja magát.

Nagyon mély szegénységből érkezett, kilátástalan jövő előtt állt: se pénz, se munka, és senki nem mondta el neki, mi a helyes és mi nem az. Husszein most 21 éves, mindössze 14 volt, amikor először csatlakozott egy iszlamista militáns csoporthoz.

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

desiro
izzó pálcát dugni a farkába többet nem tenne ilyet.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
SystemError
Remélem majd a 200. sitten átélt erőszakolás után eszébe ju, hogy ez normális..:)
Így kép alapján reggeli lesz belőle a sittes
Veleda
Ha börtönbe is kerül, annyira külön fogják őrizni, hogy nem találkozik a többi rabtársával.Így nem lesz alkalma élvezni a börtön szexet. Legegyszerűbb, ha kivégzik. Rászolgált.
qxy
Hogy mit kellene csinálni?? Össze szedni kurva sok aberrált erőszakos bűnözőt, ki vinni " Iszlámiába" " oszt .- Na gyerekek, akit értek mind luk. ha kan ha nőstény. Adjatok nekik és minden nap a tévé közvetítené, a tettüket. Igaz hogy ők nem néznek tévét, de a hír eljut hozzájuk.
wagabund
megállapítja egy bizottság, hogy tévedésben tartották...ezért ha megígéri, hogy megjavul, akkor átszállítják németországba, ott jó útra térhet...ez megpróbálja., aztán bocs, nem sikerült.
akik onnan jönnek férfiak, egyiknek sem tudható ki az apja..pont a sok erőszak miatt.

kivégezni nem fogják, mert jó ember...ötször imádkozik.
Csizmás Kond
...mongyuk az eredeti cikk nem így szól de ha már szabad a sajtó akkor legyen szabad hazudni is...
nemkati
@Csizmás Kond: világosíccsámá föl, cica!
desiro
izzó pálcát dugni a farkába többet nem tenne ilyet.
Cefi
Én simán odadobnám a sivatag közepén egy 200 fős, éhező homoszexuális kannibál törzsnek.
1magyar
Allah szelje fel a farkát és vágja le karjait!
Veleda
Bízzunk a török igazságszolgáltatásban. Ott még van kivégzés, már kevesebbért is halálra ítéltek

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.