A nemzetközi közösségnek fel kell ismernie, hogy valódi a veszélye egy világméretű járványnak, és a lehető leggyorsabban fel kell készülnie rá – közölte a Microsoft alapítója.

Bill Gates az 53. müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencia (MSC) második napján a 2014-15-ös nyugat-afrikai ebolajárványt és az 1918-as spanyolnáthát idézte fel, megemlítve a veszélyt, hogy terroristák fejlesztenek ki valamilyen vírust. Gates “valószínűnek” nevezte, hogy egy ilyen világméretű katasztrófa bekövetkezhet.

Bill Gates szerint világméretű járvány jöhet

A járványügyi szakemberek szerint egy levegőben terjedő vírus kevesebb mint egy év alatt elpusztíthat 30 millió embert, és valószínű, hogy a következő 10-15 évben fel fogja ütni a fejét egy ilyen járvány. Azáltal, hogy nem veszünk tudomást az egészségügyi és a globális biztonság közötti kapcsolatról, veszélybe sodorjuk magunkat.

A milliárdos arra kérte az országokat, fektessenek olyan technológiák kifejlesztésébe, amelyekkel néhány hónap alatt nagy mennyiségű vakcinát lehet legyártani.

Bill Gates arra hívta fel a nemzetközi közösséget, hogy ugyanúgy készüljön egy világméretű járványra, mint amilyen komolyan készült egy esetleges atomtámadásra a hidegháború idején.

Egy világméretű járványra való felkészülés költségét évi 3,4 milliárd dollárra (986 milliárd forint) becsülik. Egy pandémiával azonban évente akár 570 milliárd dollár (165 ezer 300 milliárd forint) kár érheti az emberiséget

– jelentette ki Gates, akinek tavaly 76 milliárd dollárról 81 milliárd dollárra nőtt vagyona, és idejét leginkább a feleségével létrehozott jótékonysági alapítványának szenteli.

(24.hu)

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

36
Már az idei influenzának nevezett kór sem akar múlni. Ez már a jelen, nem a "10-15 év múlva."
A túlnépesedett föld, ha nem mesterségesen is, de elkezdi leépíteni a populációt.

Három gyár, nem zár be. Fegyvergyár, gyógyszergyár, koporsó "gyár".
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Szókrakész
"Bill Gates szerint világméretű járvány jöhet"

Hát persze.
Hiszen ti szabadítjátok rá a világra.

Nem véletlen adakozol milliárdokat népességcsökkentő projektekre.

Elég elolvasni ezt.

AIDS Inc. by Jon Rappoport
36
Már az idei influenzának nevezett kór sem akar múlni. Ez már a jelen, nem a "10-15 év múlva."
A túlnépesedett föld, ha nem mesterségesen is, de elkezdi leépíteni a populációt.

Három gyár, nem zár be. Fegyvergyár, gyógyszergyár, koporsó "gyár".
Peller Anikó
"egy év alatt elpusztíthat 30 millió embert"

Húha, ettől vagy annyira megijedve? Még a 300 millió sem kottyanna meg Földnek.

3 ezer milliónak kellene elpusztulnia, akkor lélegzetvételnyi időhöz juthatna a Föld nevű bolygó állatvilága.

A kérdés nem ez, hanem, hogy ki legyen az aki túlélhet egy nagyméretű járványt.
F_Viktor
@Szókrakész: Írod:
"Nem véletlen adakozol milliárdokat népességcsökkentő projektekre."

Ezt megint csak "kiokoskodtad", amúgy náci módon?

Gates eddig több, mint 35 milliárd USD-t adakozott különféle módon:
Támogatta a seattle-i jótékonysági szervezeteket, a Harvard Egyetem Számítástechnikai Tanszékét, sokat áldozott a rendkívüli szegénység felszámolására, a gyermekhalandóság csökkentésére, különféle betegségek elleni küzdelemre.
Egyik saját alapítványa 2003-ban fiókirodát nyitott Indiában, amelynek célja az AIDS-fertőzések megelőzése.
2005-ben ugyanitt 258 millió USD-ból indította maláriaellenes programját, amely keretében új vakcinák fejlesztésére, új gyógyszerek alkalmazására és hatékonyabb szúnyogirtásra történnek a kutatások.
2006-ban a főcsapás iránya (még mindig csak saját alapítványáról írok) a globális egészségügy segítése, a globális fejlődés előmozdítása és a munkahelyek teremtése lett.
Újabb célok, mint a fenntartható mezőgazdasági termelés az éhínség leküzdésére, segítségnyújtás katasztrófahelyzetekben, szegénység enyhítése pénzügyi szolgáltatásokkal, gyerekek egészséges táplálkozása, gyermekbénulás elleni harc, védőoltások terjesztése, higiéniai szolgáltatások támogatása, stb, stb, stb...

2010-ben hozta létre a Giving Pledge nevű szervezetet (a legvagyonosabb amerikai családokat ösztönözné jótékonyságra (a résztvevők vállalják, hogy életükben, vagy haláluk után vagyonuk legalább a felét felajánlják adományként)).

stb, stb, stb...

Te, mit tudsz felmutatni a fikázáson kívül?
Rockxy
Hogy gates a microsoft vezére, az nem garancia arra, hogy tisztességes ember.
Kérném szépen, orbán Magyarország miniszterelnöke. És? :)
1magyar
Egész Afrikában a nőknek le kellene kötni a petefészkét a férfiaknak pedig ingyen,kötelezően óvszer használat!
wpym
6 honap alatt az osszesnek pusztulnia kellene, csak igy lehet megmenteni azt, ami megmaradt.
F_Viktor
@1magyar: @wpym: mengelei magassagba vagytok?
jancsipapa
@Peller Anikó: Az már el van döntve ...
36
A TőzsdeFórum-on jelent meg egy jó cikk, Húsz vállalat, amely kaszál a háborún címmel.
Paradox, hogy a legnagyobb demokrácia exportőrök egyben a legnagyobb fegyverkereskedők is. USA, (Oroszország, Kína, India is!), de Franciaország, Németország stb.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.