A 27 éves amerikai, Cassie De Pecol az elmúlt másfél évben a világ összes országában járt. A hölgy 18 hónap és 26 nap alatt 196 országot keresett fel, és fele idő alatt sikerült körbeutazni a Földet, mint a korábbi Guinness-rekord tartójának. Egyedül az Antarktiszon nem járt (ami nem szuverén állam), de egy expedíció keretein belül februárban ellátogat majd oda is.

Környezettudományi szakon végzett az egyetemen és komoly céllal vágott neki 2015 júliusában az útnak. A fenntartható turizmus eszméjét hirdette mindenhol  az International Institute of Peace Through Tourism békenagyköveteként.

A nonprofit vállalat 1986-ban alakult, missziója pedig a terrorakciók által nyugati és keleti országok közt keltett feszültség kultúrával való feloldása.

A turné 198 ezer dollárba (átszámítva körülbelül 57 millió forintba) került De Pecolnak.

Nem volt mindenhova könnyű bejutnia. Észak-Koreába egyetlen turista sem léphet be egyedül, az amerikaiaktól ráadásul borsos árat kérnek egy látogatásért.

1000 dollár (300 ezer forint) volt a vízum három napra, a velem egy gépen utazó kínaiaknak viszont csak háromszáz (kb. 100 ezer forint) ugyanennyi időre.

mondta Pecol a CNN-nek.

Könnybe lábadt a szeme, amikor egy észak-koreai úgy szorította meg a kezét, mint korábban soha senki.

Elpusztítunk titeket, Amerikát

– mondta neki az egyenruhás...

Azt felelte, hogy bár a két kormány nem lehet barát egymással, nekik ettől nem kell ellenségnek lenniük.

Türkmenisztánba és Szíriába szintén rendkívül nehezen jutott be. Itt a közösségi média erejét hívta segítségül.

„Voltak esetek, mikor Facebook-posztban kértem segítséget, hogy átjuthassak a határon. Ilyenkor kellett csak igazán megbíznom az ismeretlenben, az emberekben.”

A világjáró úton készült képeket De Pecol Instagram-profilján lehet nézegetni.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

wagabund
ez a picha mindenhol járt, de mégsem járt sehol...fingja sincs, mit is láthatott volna, ha visszavesz a tempóból...

kétes dicsőség...(furcsa, de nem irigylem.)
Köb Jani
Meg is látszik rajta, le van strapálva, sokat kért az úton útbaigazítást. Ez is szőke? Ment az álma
után amit most meg is valósított. De hogyan ezután, van - e még álma,?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.