Újabb kemény kritikára ragadtatta magát Ferenc pápa csütörtöki miséjén a katolikus egyház vezetésével szemben – adta hírül a Reuters.

Az eddig is megosztó egyházfő talán eddigi legmeredekebb beszéde volt ez, amelyben a kétszínű, álságosan katolikus magatartást becsmérelte, ezzel pedig – ha nem is direkt módon – kritikát gyakorolt az egyházi vezetőség némelyik tagja fölött is.

Felháborító valamit állítani, majd annak az ellenkezőjét cselekedni. Vannak, akik azt mondják: én aztán nagyon katolikus vagyok, mert eljárok misére, ilyen meg olyan egyesületekhez tartozom. De amit néhányan nem tesznek hozzá, hogy: egyébként az életem egyáltalán nem keresztényhez méltó, nem fizetem rendesen az alkalmazottaimat, kizsákmányolok másokat, becstelen ügyekben veszek részt és pénz mosok. Rengeteg katolikus ilyen, és sorozatos botrányokat okoznak. Hányszor hallottuk már emberektől, hogy "ha az ilyen emberek katolikusok, akkor inkább már jobb ateistának lenni!"

- fogalmazott Ferenc pápa, aki 2013-as megválasztása óta hirdeti, hogy nem a prédikáció, hanem a keresztény tanok gyakorlása és betartása a legfontosabb.

A pápa korábban is "szélsőséges" véleményeknek adott hangot, például, hogy a gyermekek papok általi zaklatása sátáni tett, a katolikus maffiatagok önmagukat átkozzák ki az egyházból, az ateisták pedig lehetnek jó emberek, ha tisztességes életet élnek. Egy ízben még a saját bíborosait is megintette, hogy "ne viselkedjenek hercegek módjára".

Valószínűleg ez a megszólalása sem marad visszhang nélkül.

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Profonn
@finn szauna: Hogy te mekkora mesüge vagy ! :))
Cefi
Ferenc pápa: inkább legyen valaki ateista, mint álszent katolikus.

A nyilatkozat előtti napon állítólag megismerkedett a kdnp vezérkarával.
nezelodo
Amiket itt a pápa felsorol és komolyan venné az anyaszentegyház, alapjaiban rengetné meg a kétezer éves gépezet működését. Ha csak az egyház fényűzését, a keresztesháborúkat, inkvizíciót,a politikával való összefonodását, az egyházon belüli maffiózókat, gyilkosságokat, az alattvalók elnyomását sanyargatását, megkínzását, a mammon imádatát nézzük, az anyaszentegyház gépezete az aki lábbal tiporja a bibliai tanításokat. Csoda, hogy a pápának is értelmezési problémái vannak a szentírással?
JAJMÁR
Már megint, és persze, hogy igaza van. A képmutatók többet ártanak a hitnek, mint az ateisták,.
Szókrakész
Egyet nem értek!!!

Ha ő Isten földi ...akárkije, mert az állítják, akkor miért nem tiltotta be, miért nem szünteti meg ezeket a negatív xarokat, negatív embereket, ...
Csak kapott valami varázspálcát Istentől, ha már az egyház azt állítja, hogy ők Isten helyi képviselői?!?!?!

Vagy mégse ők azok?!?!
Csak csaló módon megtévesztik a kismilliárd hívőt, az emberiséget?!?!?!
nyanya001
Tömény Zsóti Harrach... meg a hibbant főnökötök... halljátok ?
Ez nektek, rólatok szól

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.