Az idős, angliai David Howell és felesége, Kathleen megunták az életet, de úgy döntöttek, minden a legnagyobb rendben hagynak, mielőtt elmennének – írja a Mirror.

A pár elautókázott egy gyönyörű parkhoz az angliai Hatfieldben, ahol ittak egy pohár bort, majd az autójuk kipufogógázával megölték magukat. Holttestükre egy kutyasétáltató talált rá.

A Nissan még ekkor járt, a kipufogóból pedig egy locsolócső vezette be a gázt az utastérbe. A férfi hívta a rendőröket, akik az idős házaspárt az autóban összeölelkezve találták meg.

"Ez a világ már nem való nekünk" – búcsúzott az idős pár, akik együtt lettek öngyilkosak

A rendőrök házkutatást tartottak az otthonukban, ahol a hűtő le volt engedve, a fagyasztót kitakarították, az elektromos eszközöket pedig kikapcsolták. A házaspár mindent előkészített, a számláikat is mind befizették, még egy cetlit is hagytak, amiben megkérték a szomszédot, hogy etessék a cicájukat.

David unokaöccsének egy rövid levelet is hátrahagytak:

Mire megtaláltok minket, már rég nem leszünk köztetek. Reméljük, nem gondoltok rosszakat róluk. Ez a világ már nem való nekünk. Legyen szép karácsonyotok, szeretettel, Dave és Kathy.

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

bakegya
EMBERTELEN VALÓSÁG...a Szigetországban???-a TEREMTŐ MAGYARORSZÁGÁN ORBÁN KURMÁNYA ENNÉL IS JOBBAN TELJESÍT,ERŐSÖDIK az öngyilkossági hajlam!!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
bakegya
EMBERTELEN VALÓSÁG...a Szigetországban???-a TEREMTŐ MAGYARORSZÁGÁN ORBÁN KURMÁNYA ENNÉL IS JOBBAN TELJESÍT,ERŐSÖDIK az öngyilkossági hajlam!!!
bakegya
@Borsodi: @Szeparepa2: ...A RÁSEGÍTŐ ERŐK BŐSÉGGEL MŰKÖDNEK- a részletekbe bele se kell menni,mert képletesen szólva a téma az utcán hever,de azt is vagy átlépik,vagy közömbösen szemlélik azok mindenképpen akik ez ellen valamit is tehetnének.
"jónak lenni jó","jó szolgálati nagykövet"=lévai anikó,kokó...csakkk hogy néhány "kéregetőt"gyüjtögető emberként említsek...nálam ezek az alkalmi prostituáltakkal egyenlő valakik ,de hát lesz miért kitüntetni őket -a SÁNDOR MÁRIÁKKAL ELLENTÉTBEN,MERT ŐK MEGÉRDEMLIK!!!-GYILKOSSÁGI KÍSÉRLET MINDEN LÉPÉSE AZ ORBÁNNAK válogatás nélkül minden korosztállyal szemben amit és ahogyan kormányszinten hazárdíroznak a fideSS GYÖKEREK...ÉS A LEG GUSZTUSTALANABB AZ AHOGY ERRE FOLYAMATOSAN TALÁLNAK EMBEREKET!("családbarátsággal,emberi erő -forrással,gasztróangyalbőrben,fényetetéssel,fülkeforradalmárkodással,terrorházalással,gázoló osztrák nyugdíjassal...")a LEG ALJA MOST AZ OLIMPIKONOKKAL ,FOCIHUSZÁROKKAL,BOSZOLÓKKAL ZSONGLŐRKÖDÉS-a helyett hogy megnéznének néhány gerontológiai intézményt,vagy státuszt biztosítanának a házi gondozásra,a lelki és idegrendszeri rásegítő terepauták tevékeny segítésére intézményi szinten-NA HÁT EZ MÁR A LUXUS-az olimpiát persze siratni ,gyászolni kell!!!
sokanvagyunk
@Szeparepa2: Egyetértek veled, a helyes meghatározás: méltósággal elmentek... - bár azért elég csúnyán utánuk kiáltanak egy nagyon csúnya szót (ön)GYILKOS.
Borsodi
@bakegya: Legszomorúbb az egészben,hogy amit írtál igaz! De senki se tesz ellene aki tudna.Az a kétharmad többség elég,hogy tönkre tegye az országot.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.